Galántán leváltották a lakáskezelő vállalat vezérigazgatóját

Galánta |

<div>Peter Paška polgármester leváltotta a Bysprav lakáskezelő vállalat vezérigazgatóját, a képviselők nehezményezik, hogy a képviselő-testület megkerülésével döntött.&nbsp;</div>

A képviselők egy csoportja bírálta a polgármester lépését. Szerintük Paška nem a törvényekkel összhangban váltotta le Horváth Zoltánt, akinek helyére Vladimír Dankót jelölte ki. Bíró László, az MKP-frakció elnöke közölte, a város főellenőre, Palya Gábor beadvánnyal fordult az ügyben a járási rendőrséghez. Bíró szerint a polgármester veszélyes precedenst teremtett azzal, hogy a képviselő-testület tudta nélkül változtatta meg a városi vállalat vezetését. Horváth részlegvezetőként a vállalat vezetésében marad. Paška lapunknak elmondta, hosszú ideje tárgyaltak Horváth-tal a változtatásról, a korábbi ügyvezető a szintén városi Galantaterm vezetője is. „Jobbnak láttam, ha a most zajló fejlesztések miatt erre a cégre összpontosít, ezért leváltottam” – magyarázta a polgármester. Hozzátette, egy jogász is alátámasztotta a döntést, aki szerint összeférhetetlenség állt fenn a két ügyvezetői pozíció betöltése miatt. „Komplikált a viszony a képviselő-testülettel. Gyorsan akartam megoldani a problémát, amely a szabályok miatt nem kerülhetett be a legutóbbi plénum programpontjai közé” – indokolta a polgármester a képviselők megkerülését. Vladimír Dankóról annyit mondott, nagyon „érdekes” életrajza van, és Paška szerint nagy szakértelemmel bír.  A képviselők rámutattak, hogy 1600 lakás tartozik a Byspravhoz, és a váltás miatt veszélybe kerülhet a vállalat folyamatos működése, például a május végi számlák kiküldése. A polgármester leszögezte, a lakosoknak nem kell attól tartaniuk, hogy a váltás akadályozná a vállalat működését. Elmondta, a következő ülésen tájékoztatja a képviselőket.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?