Futva búcsúznak az óévtől

Dunaszerdahely. Nyolcadszor rendezi meg a Csallóközi Olimpiai Klub, a szabadidőközpont és a városi hivatal a szilveszteri futást. A versenyzők első csoportja a Vámbéry térről startol délelőtt 10 órakor. Jelentkezni 9 órától lehet a szabadidőközpont előtt.

Dunaszerdahely. Nyolcadszor rendezi meg a Csallóközi Olimpiai Klub, a szabadidőközpont és a városi hivatal a szilveszteri futást. A versenyzők első csoportja a Vámbéry térről startol délelőtt 10 órakor. Jelentkezni 9 órától lehet a szabadidőközpont előtt.

Tizenhárom kategóriában zajlik a futás Dunaszerdahely különböző utcáin. A győztesek serleget, oklevelet, a kisebbek érmeket kapnak, a résztvevők között pedig kisorsolnak egy kerékpárt. A diákok és a felnőttek három, a gyerekek és a nyugdíjasok egy kilométert futnak. Az utóbbi két évben csapatok is indultak, köztük a dunaszerdahelyi kézilabdások és a bősi birkózók. Általában 80-100 résztvevő indul, idén más járásokból is várnak jelentkezőket. Az olimpiai klub elnöke Németh Jolán volt kézilabdázó, aki egykor a moszkvai olimpiai játékokon is részt vett, reméli, minél több család jön el az idei óévbúcsúztatásra, és az időjárás is kedvezni fog a rendezvénynek. Igaz, az előző években előfordult, hogy több centiméteres hó és jég borította az utcákat, mégis szép számmal jöttek az érdeklődők. Tavaly a legfiatalabb résztvevő ötéves volt, nagypapája és édesapja is rajthoz állt.

A városban szilveszteri ünnepséget és tüzijátékot is szervez az önkormányzat. (sita, jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?