Füstölgő edzők gyorsleltára

Poltár. A közép-szlovákiai IV.liga déli csoportjának 24. fordulójában régiórangadót játszottak a poltáriak és a kálnóiak (Kalinovo). A presztizsmeccsen egykori kollégák vezették csatába a csapatokat.

Poltár. A közép-szlovákiai IV.liga déli csoportjának 24. fordulójában régiórangadót játszottak a poltáriak és a kálnóiak (Kalinovo). A presztizsmeccsen egykori kollégák vezették csatába a csapatokat. Köztudott, hogy a vendéglátókat tavaly éppen Miroslav Kéry és a távollétében beugrósként közreműködő Roman Kaličiak segítette felsőbb osztályba. A két szakvezető jelenleg a rivális kluboknál tevékenykedik, Kéry Poltáron, Kaličiak Kálnón edzősködik. A derbi előtt előbb barátként üdvözölték egymást, majd az Ofsajd-bárba indultak. „Lepaktálnak-e a riválisok edzői” – ez a kérdés motoszkált a vendéglőben sörözgető szurkolók fejében „Rumra invitáltam Romant, aki nagyon meglepődött, hogy én csupán alkoholmentes sört iszom” – magyarázta bizonyítványát a hazaiak trénere„Fogadást kötöttünk, melyikünk szív el több cigarettát a mérkőzés alatt” – folytatta a sort Kaličiak. A mérkőzés végén készített gyorsleltár kiderítette, paradox módon éppen a győztes (2:1) kollektíva trénere járt az élen a füstölgésben. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?