Folytatnák a sorozatot

Egyházgelle/Nagymagyar. A dunaszerdahelyi területi bajnokság második helyén álló nagymagyariak azzal a szándékkal látogatnak vasárnap délelőtt az újonc egyházgelleiekhez, hogy megszakítsák hazai veretlenségi sorozatukat.

Egyházgelle/Nagymagyar. A dunaszerdahelyi területi bajnokság második helyén álló nagymagyariak azzal a szándékkal látogatnak vasárnap délelőtt az újonc egyházgelleiekhez, hogy megszakítsák hazai veretlenségi sorozatukat.

Az egyházgellei pályán az őszi idényben eddig csupán a királyfiakarcsaiaknak sikerült pontot (2:2) zsákmányolniuk. „Vendéglátóként természetesen szeretnénk folytatni sorozatunkat. Tudom, hogy nehéz lesz, de mindent megteszünk majd a siker érdekében” – nyilatkozta lapunknak Ravasz Béla egyházgellei polgármester-sportelnök. „A csapat formája biztató. Célunk a három pont begyűjtése. Szerencsére a játékosállomány minden tagja rendelkezésemre állhat. Ez egyben azt jelenti, hogy az elmúlt fordulóban kiállított kapusunk, Pacalaj is bevethető lesz” – árulta el a hadititkokat a hazaiak trénere, Ľuboš Kvačkaj. Nagymagyaron is bizakodnak a találkozó előtt. „Szeretnénk lépést tartani az éllovas csallóközkürtiekkel. Jó előjelnek számít az is, hogy legutóbbi két meccsünkön 6 pontot szereztünk. Erős szurkólói támogatásra számítunk, őket autóbusszal szállítjuk a helyszínre” – nyilatkozta lapunknak Kunyi Imre, a vendégek klubelnöke. Zsigmond Attila játékosedző úgyszintén derűlátó a párharcot illetően. „Számomra csak a győzelem az elfogadható eredmény. Sérültünk nincs, bár Marič nem lesz hadba fogható, négy sárga lap után kényszerpihenőre szorul. Ismerem a hazaiak gyenge pontjait, ha védenceim betartják a taktikai utasításokat, véget vethetünk veretlenségi sorozatuknak” – tudatta egyértelmű céljait a vendégek ambiciózus mestere. (kb)

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

2. FK Zl. Klasy 10 6 2 2 28:14 20

8. Holice n/O. 10 4 3 3 20:19 15

Tavaszi eredmény

Az egyházgelleiek tavasszal még a területi II. osztályban szerepeltek.

Tippünk

A nagymagyariak megszakítják az egyházgelleiek veretlenségi sorozatát, 2:1 arányban diadalmaskodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?