Foglalkoztatja a lakosokat a Kossuth tér eladása

Komárom. A városi képviselő-testület januári ülésén határozott arról, hogy versenytárgyalás nélkül eladja a Kossuth teret a Rosenberg, Lehman & Partners Kft.-nek, amely multifunkcionális központot szeretne itt építeni.

Az elmúlt hetekben beszédtéma lett a városban a tér eladása, szerkesztőségünkhöz is érkeztek a döntés helyességét megkérdőjelező lakossági vélemények. Van, aki azt nehezményezi, hogy pláza épülne a város egyik központi helyén, van, aki továbbmegy, és felteszi a kérdést: szükség van-e egyáltalán Komáromban plázára?

Megint mások arra hívják fel a figyelmet, hogy koleratemető van a terület alatt, és vannak, akiknek az egyenes eladás nem tetszik. Természetesen pozitív vélemények is vannak, a tervezet támogatói szerint egy Komárom nagyságrendű városban igen is helye van ilyen típusú szórakoztató-bevásárlóközpontnak.

Bastrnák Tibor polgármester kissé érthetetlennek tartja a lakossági felzúdulást, hiszen, mint megjegyezte, három évvel ezelőtt – még a korábbi testület –hozott már egy határozatot a Kossuth tér eladásáról, ami koránt sem váltott ki ekkora felháborodást. Akkor egy befektetői csoport Auparkot szeretett volna építeni a térre, viszont nem fogadta el a képviselő-testület által támasztott feltételeket. A képviselők most is több kritériumot belefoglaltak a határozatba, ezek között szerepel a 3000 koronás négyzetméterenkénti eladási ár, 200 férőhelyes mélygarázs kialakítása, továbbá a vevőnek 2 millió koronával kellene hozzájárulnia a Kossuth tér közelébe tervezett körforgalom kivitelezési költségeihez, és a terület 20 százalékán teret kell kialakítania. „E feltételekkel kapcsolatban egyelőre csak az eladásra vonatkozó javaslatot beterjesztő Juraj Bača képviselő nyilatkozott úgy, hogy elfogadhatóak a befektető számára – mondta a polgármester. – A városi hivatal a határozat értelmében előkészítette a szerződéstervezetet, több mint két hete el is küldte azt a potenciális vevőnek, de mindmáig nem érkezett válasz. Ezért én egyelőre óvatosan fogalmaznék az eladással kap?csolatban.” Amit ténylegesen vitathatónak tart a polgármester, az az eladás formája. Véleménye szerint ha a testület mindenképpen el akarta adni a teret – amit egyébként ő személy szerint nem tart helyesnek –, jobb lett volna versenypályázatot kiírni. Az erre vonatkozó képviselői indítványt azonban mindössze heten támogatták. A polgármester azt is nehezményezte, hogy a határozat nem tér ki arra, milyen szankciókkal sújtható a vásárló, ha menet közben eltér a testület által támasztott feltételektől.

„A befektetőt arra is kértük, készítse el a geometriai rajzot, amelyből látni fogjuk, valóban figyelembe vette-e a tér beépítésével kapcsolatban támasztott kritériumokat. Nem tartom kizártnak, hogy a Kossuth tér ügye még visszakerül a képviselő-testület elé” – tette hozzá Bastrnák Tibor. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?