Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a galántai gimnázium (VIDEÓ)

GMG 70
Galánta |

Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a hétvégén a galántai gimnázium. Pénteken ünnepi akadémiát tartottak az iskolában, szombaton a Tsízió Diákszínpad előadásával ünnepelnek.

Hetven évvel ezelőtt, 1953. szeptember 1-jén nyílt meg a jelenlegi Kodály Zoltán Gimnázium elődje Galántán. Pénteken ünnepi akadémiával és megemlékezéssel ünnepeltek az intézmény tornatermében. Az egykori tanárok kitüntetést kaptak és megemlékeztek azokról a kollégákról és diákokról is, akik már nem lehettek ott az ünnepségen. Fellépett az iskola énekkara, bábcsoportja, néptánccsoportja, a Tsízió Diákszínpad, az egykori diákokból álló Varsás éneklőcsoport és a Bendő zenekar, Bukovszky Dorottya és Bergendi Barnabás verset, illetve prózát mondott, Lukács Tímea énekelt, majd leleplezték Túri Török Tibor szobrász Kodály Zoltánról készült domborművét.

Szombaton 16 órától a Tsízió Diákszínpad előadásában a Holt költők társasága című drámát láthatják a nézők a Városi Művelődési Központban. Az ünneplés fogadással ér véget.

Az eseményről később részletesen beszámolunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?