Felújították a kultúrházat

Nagytárkány. A Tisza-parti községben a napokban fejeződött be a helyi kultúrház nagytermének felújítása. A mintegy két hónapig tartó munkálatok során a helyiség régi műanyag álmennyezetét leszedték, s helyére tetszetős gipszkarton lapokat szereltek.

Nagytárkány. A Tisza-parti községben a napokban fejeződött be a helyi kultúrház nagytermének felújítása. A mintegy két hónapig tartó munkálatok során a helyiség régi műanyag álmennyezetét leszedték, s helyére tetszetős gipszkarton lapokat szereltek. A terem villamosvezeték-hálózatát is felújították, és a nagyfogyasztású világítótesteket modern energiatakarékos izzókra cserélték. Kopasz József polgármester elmondta, az év elején már modernizálták a kultúrház színpadát és annak világítását. A felújítást, melynek teljes költsége 204 ezer korona volt, a község saját anyagi forrásaiból finanszírozta. A nagytárkányi kultúrházban rendszeresen szerveznek kórustalálkozókat, színielőadásokat és más kulturális rendezvényeket. A községben több felnőtt és gyermek folklórcsoport is tevékenykedik. A most felújított helyiség ünnepélyes átadására a hét végén rendezett nyugdíjasnapon került sor, melyen a Tisza éneklőcsoport, valamint a helyi óvoda és alapiskola diákjai léptek fel. A jövő héten pedig Nagytárkányban a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?