Felújítják az utakat és a járdákat Nagykaposon

LECZO ZOLTÁNNagykapos.

LECZO ZOLTÁN

Nagykapos. Internetes aukción választották ki azt a céget, mely az Ung-vidéki településen közel másfél millió euróért újítja a város útjait és járdáit.

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a PPP-projekt keretében megvalósuló fejlesztésről az önkormányzat júniusi ülésén határoztak. Nagykaposon az elmúlt években nagyrészt európai uniós támogatásból ugyan felújították a város központját, ám a járdák és az utak rekonstrukciójára a város több pontján is szükség van. Mivel a jelenlegi törvények szerint banki hitel ilyen célra nem igényelhető, a képviselők úgy döntöttek, a komplex rekonstrukciót egy nagyobb volumenű PPP-projektből finanszírozzák. Ezután a település vezetése több országos pénzintézettel is tárgyalásokat folytatott arról, hogy a fejlesztés milyen pénzügyi feltételek mellett valósítható meg. Egyebek mellett a város feltételei között szerepelt az is, hogy a beruházás összköltsége, valamint az ezzel kapcsolatos kamat összege 10 év alatt nem haladhatja meg az 1,5 millió eurót. A fejlesztés kivitelezőjét a Közbeszerzési Hivatal a héten internetes aukción választotta ki, melyre végül két vállalat jelentkezett. Az elektronikus közbeszerzési eljárás győztese egy kassai cég lett. A törvényi szabályozás szerint a vesztes félnek 16 nap áll rendelkezésére, hogy a döntést megfellebbezze, ha ez nem történik meg, a város szeptember 29-én szerződést köthet a kivitelezővel.

A polgármester tájékoztatása szerint a munkálatokat 8 hónap alatt kell elvégeznie a vállalatnak, a beruházást szakaszonként valósítják meg. Az egyes városrészekben a fejlesztés ideje alatt valószínűleg forgalomkorlátozást kell bevezetni, a munkálatok menetéről a polgárokat folyamatosan tájékoztatni fogják. Petrikán Péter hangsúlyozta, a projekt megvalósítása nem veszélyezteti a város pénzügyi stabilitását, a település eladósodottsága az 1,489 millió eurós fejlesztés befejezése után sem haladja meg a 31,3 százalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?