Felújítják az egykori barokk fogadó istállóját Szencen

szenc
Szenc |

A múzeum tűzoltó- és technikatörténeti állandó kiállítást rendez be a felújított teremben.

Felújítja a város az egykori barokk vendéglő egy részét. Az idei költségvetésből ötvenezer eurót különítettek el a rekonstrukcióra, tűzoltótörténeti múzeumot alakítanának ki a fogadó megmaradt részében.

Mária Terézia többször is vendégeskedett a 18. századi, Arany Griffhez címzett fogadóban. Az autóbusz-állomás mellett levő épületből csak az istálló és a kapu maradt meg. „Az épület nagy részét a nyolcvanas évek végén lebontották, csak a homlokzat apró maradványa és a kapu maradt a helyén. Az előző rendszerben kőfaragó műhely működött itt, egy részében ma is üveges van. Az épület üresen álló harmadát felújítja a város” – tájékoztatta lapunkat Strešňák Gábor, a múzeum igazgatója. Néhány éve a városi hivatal előtti parkban újjáépítették a barokk vendéglő épségben maradt kapuját. Most további munkákat tervez a város a patinás fogadóban, az új helyiség a múzeumhoz fog tartozni, tűzoltótechnikai állandó kiállítást rendeznek be. „Próbálunk más helyszínekre is terjeszkedni, és meg akarjuk szólítani a turistákat. Korábban is felhívtuk a lakosok figyelmét az új helyszínre, amely az Irodalom éjszakája egyik helyszíne és koncertterem” – folytatta az igazgató, akitől megtudtuk, az egykori istálló viszonylag jó állapotban van, nemrég kicserélték a tetőt, és szigetelték a falakat. Az épület nem műemlék, de szerepel a város értéktárában, a barokk oszlopok és boltozat különleges hangulatot és megfelelő akusztikát teremtenek.

Egyelőre kérdéses, mikor nyílhat meg a tárlat, amelyet a múzeum és a helyi önkéntes tűzoltók gyűjteménye alkot. „Sikerült beszerezni egy klasszikus négykerekű fecskendőt, és a tűzoltóknak is van hasonló szekerük” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a környéken egyedülálló kiállítás kap helyet a mintegy hetven ember befogadására alkalmas teremben, ahol egyéb kulturális rendezvényeket, koncerteket is szerveznének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?