Felújítják a királyhelmeci zsinagógát

Sürget az idő, a pályázatot legkésőbb október végéig be kell nyújtani.KirályhelmecHatáron átnyúló projekt keretében rekonstruálná a bodrogközi város vezetése a helyi zsinagóga épületét.Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, a település még tavaly – rendkívül jutányos áron – 60

Sürget az idő, a pályázatot legkésőbb október végéig be kell nyújtani.

Királyhelmec

Határon átnyúló projekt keretében rekonstruálná a bodrogközi város vezetése a helyi zsinagóga épületét.

Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, a település még tavaly – rendkívül jutányos áron – 6000 euróért megvásárolta a gazdasági minisztériumtól az évtizedek óta üresen álló épületet és a hozzá tartozó telket. A parcellán összegyűlt szemetet elszállították, ám az nyilvánvaló volt, hogy a felújítást saját költségvetésből nem tudják elvégezni. Nemrégiben azonban Királyhelmecen járt Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere, akivel a határon átnyúló közös projektek nyújtotta lehetőségekről tárgyaltak. Pataky Károly tájékoztatása szerint magyarországi kollégájával abban állapodtak meg, hogy mind az egykori megyeszékhely, mind a szlovákiai város vezetése listát készít arról, mely fejlesztéseket lehetne a határ két oldalán ebből a forrásból finanszírozni, majd egy újabb találkozón konkretizálják a terveket. Királyhelmec polgármestere úgy véli, a zsinagóga felújítására így sikerülhet pénzt szerezni, bár a projektdokumentáció elkészítésére viszonylag kevés az idő, mivel a pályázatokat október végéig le kell adni.

A királyhelmeci zsinagóga építésének időpontját a különböző források eltérően jelölik. Az egyik szerint már 1840-ben állt, mások szerint 1850-ben épült. Az ortodox zsinagóga klasszicista stílusú, és kisebb megszakítással (1944–1945) az 1960-as évek elejéig működött, amikor a helyi zsidó hitközség a kivándorlások következtében megszűnt. A közvetlen szomszédságában állt a később épült, jóval kisebb haszid zsinagóga, amely a II. világháború után semmisült meg. A királyhelmeci zsinagóga felújításának terve az elmúlt évtizedekben többször felmerült, de az elképzelések nem valósultak meg. A rekonstrukció elvégzését az tette lehetetlenné, hogy az épület nem volt az önkormányzat tulajdonában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?