Felújítanák az óvodát Bátkában

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSBátka (Bátka). Pályázati forrásnak köszönhetően készülhet el az óvoda átépítésének tervdokumentációja.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Bátka (Bátka). Pályázati forrásnak köszönhetően készülhet el az óvoda átépítésének tervdokumentációja. Bár az épületet néhány évvel ezelőtt korszerűsítették, jó ideje beázik a tetőszerkezete.

Az önkormányzat mintegy tíz évvel ezelőtt önerőből végezte el az óvoda épületének hőszigetelését, kicserélte az ajtókat és az ablakokat. A megtakarított pénzból valósították meg a központi fűtés rekonstrukcióját és szerelték be a gázt. Mács Zoltán polgármester elmondta, gondot az épület tetőszerkezete okoz. Rendszeresen beázik a lapos tető, szinte minden évben foldozzák a kritikus részeket. Egyre több pénzbe kerül a javítás.

A belügyminisztériumhoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan elkészül az a tervdokumentáció, amely alapján elvégezhetik a tetőszerkezet rekonstrukcióját és az épület bővítését. Közel négyezer eurót nyertek a tervek kidolgozására. Decemberben aláírták a szerződést, zajlik a közbeszerzési pályázat. Az előzetes tervek szerint átalakítanák a kisebb helyiségeket. A rekonstrukció keretében sátortető kerülne az épületre, tornateremmel és hálóhelyiséggel is bővülhetne az óvoda. Számolnak továbbá a tető hőszigetelésével is. Mács Zoltán úgy fogalmazott, a nyári hónapokban szinte elviselhetetlen a hőség az emeleti helyiségekben. Bár a tervdokumentáció rövidesen elkészül, a rekonstrukció megvalósítása egyelőre kérdéses. Mács Zoltán szerint minden a munkálatok költségvetésétől és a község anyagi lehetőségeitől függ. „Figyelni fogjuk a pályázati felhívásokat, nagyon örülnék, ha nem a falunak kellene állnia a rekonstrukció teljes költségét” – mondta a polgármester. De nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy ismét önerőből tegyék rendbe az épületet.

Átlagosan ötven gyerek jár a bátkai óvodába, a helyi gyerekek mellett Balogtamásiból, Dúlházáról (Dulovo), Zsipből (Žíp), Balogújfaluból (Vieska nad Blhom) és Nemesradnótból (Radnovce) is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?