Feltárják a Perényi-bástyát

Fülek. Régészeti feltárás indul Füleken, a középkori várban. A városi hivatalnak az Euroregio Neogradiensis-szel közösen, egy pályázat eredményeként sikerül már június harmadik hetében elindítania a kutatást a Perényi-bástyában.

Fülek. Régészeti feltárás indul Füleken, a középkori várban. A városi hivatalnak az Euroregio Neogradiensis-szel közösen, egy pályázat eredményeként sikerül már június harmadik hetében elindítania a kutatást a Perényi-bástyában. 370 ezer koronát nyertek EU támogatási forrásokból futja a reneszánsz kori átépítés idején, a vár bővítésekor épült délkeleti torony statikai állagfelmérésére, állagmegóvására, valamint a feltárásra. Közel száz köbméternyi omladékot kell feltárni az Erika Hrašková és Michal Šimkovič által vezetett csapatnak. A feltárás ideje alatt számolni kell a jelentősen megnövekvő idegenforgalommal. A füleki vár természetesen látogatható lesz a munkálatok ideje alatt is. A vár felújítására benyújtott további pályázatokat is hamarosan kiértékelik. Ha sikeresek lesznek, további négymillió koronát lehet majd felhasználni erre a célra. A városi hivatal építésügyi szakosztályának vezetője, Anderkó Erika elmondása szerint a sikeres pályázatok lehetőséget nyújtanának egy vármúzeum kialakítására az erre már most kiválóan alkalmas Bebek-toronyban, és tovább folytatódhatna a régészeti kutatás az egykori várkápolnában is. 2003-ban több tízezernyi látogató tekintette meg a füleki várat, idén további növekedés várható. A mostani feltárás, a Perényi–bástya falainak vallatása pedig remélhetőleg szintén még vonzóbbá teszi Nógrád kiemelkedően figyelemre méltó műemlékét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?