Felszentelték a templomot

Ekecs/Lakszakállas. A Dunaszerdahelyi és Komáromi járás határán található szomszédos községek, valamint a környékbeli kisebb települések római katolikus hívei számára 2005. szeptember 5-e piros betűs napként vonul be közösségeik történelmébe. Tóth László esperesplébános meghívására mons.

Ekecs/Lakszakállas. A Dunaszerdahelyi és Komáromi járás határán található szomszédos községek, valamint a környékbeli kisebb települések római katolikus hívei számára 2005. szeptember 5-e piros betűs napként vonul be közösségeik történelmébe. Tóth László esperesplébános meghívására mons. Orosch János segédpüspök látogatott el a két templomba, hogy felszentelje azokat a több éven keresztül folytatott felújítások, újjáépítések után.

Délelőtt 11 órakor az ekecsi hívek szép számban várták a segédpüspököt a templomuk előtt. A templom külső javítása és festése 2002-ben már megtörtént, s az idén néhány hónap leforgása alatt a belső felújítás is megvalósult. A villanyvezetékek cseréje mellett új köntösben, kellemes színekben pompáznak a falak, kiemelve a templom építészeti stílusát. Az 1790-ben épült templom új, szigetelt talajborítást is kapott, melyre az eredeti, ám megjavított padok kerültek vissza. A segédpüspök szentbeszédében örömének adott hangot, hogy a 23 évvel ezelőtti szolgálati helyét ilyen szépen, gondozottan látja viszont. A templom felújítási munkálataihoz a helybeli hívek, az önkormányzat, vállalkozók, valamint a kormány járult hozzá anyagiakkal.

A segédpüspök délután Lakszakállas községbe látogatott, ahol Kovács László, Pintér Zoltán, Magyar Károly esperes, Varga László helyi református lelkipásztor, Sárközi Klára képviselő, valamint a helyi és környékbeli elöljárók, hívek jelenlétében az újjáépített templomot szentelte fel. A munkálatok java része még 1989–91-ben megvalósult, a torony kivételével az egész templomot lebontották, s a régi alapot követve újraemelték. A templomépítést Kovács László akkori nagymegyeri plébános, ma szőgyéni esperes vezetésével helyi mesteremberek végezték. Tóth László esperes emlékplakettel is kifejezte háláját a templomért önzetlenül munkálkodóknak. A segédpüspök pedig abbéli reményének adott hangot, hogy e két megszentelt hely valóban otthona és gyakran látogatott helye lesz e falvak közösségének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?