Felmentették a felesége feldarabolásával vádolt hentest

Tatabánya |

<p>A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában pénteken felmentette azt a darnózseli férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, a holttestet a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta. Az ítélet nem jogerős.</p>

Élő András bíró elmondta, a bíróságnak azt kellett vizsgálnia: bizonyítható-e, hogy a hentes szakképesítéssel rendelkező N. János 2014. május 27-én mosonmagyaróvári munkahelyén megvárta feleségét, ismeretlen módon megölte, gépkocsijának csomagtartójában hazaszállította, feldarabolta és maradványait elégette.

A bíró ismertetése szerint a halál okát a szakértők nem tudták megjelölni, emiatt az emberölést nem lehetett megállapítani, így a bíróság a vádlottnál "sem a bűnösségre, sem a cselekvőségre nem tudott következtetéseket levonni".

Kifejtette: "azt nagy valószínűséggel meg lehet állapítani", hogy N-né K. Judit meghalt, ugyanis a darnózseli réten talált szív-, tüdő- és májdarabok feltehetőleg az ő maradványai. A DNS azonosítására szolgáló használati tárgyait a hatóság azonban a testvérétől szerezte be, a rokonok kizárására viszont más DNS-vizsgálatot nem végeztek. Az azonosság nem bizonyítható kétséget kizáróan, és azt a vádlott terhére nem lehet figyelembe venni.

A bíró szólt arról is, hogy a vád a férfi és a nő mobiltelefonjának közös cellainformációival támasztotta alá, hogy miután a nő mosonmagyaróvári munkahelyéről eltűnt, N. János vitte őt az autó csomagtartójában Darnózselire és az éjjeli órákban feldarabolta. Szakértők szerint azonban a hívásokat nem fogadó mobiltelefon a mozgás kimutatására nem alkalmas, ezért ez az állítás is csak feltételezésként kezelhető.

A felszarvazott férj bosszúja?

A vád szerint N. János még 2011-ben rajtakapta feleségét a szeretőjével. Ezt követően az asszony válópert kezdeményezett és elköltözött otthonról, viszont annyira hiányoztak a gyermekei, hogy bejelentette hazaköltözését.

Az ügyész szerint az emberölés kiváltó oka az volt, hogy N. János nem akarta a feleségét újból a házukban látni.

N. János minden lehetséges alkalommal tagadta az emberölés elkövetését, az utolsó szó jogán azt mondta: nem követett el bűncselekményt, 29 hónapja van előzetes letartóztatásban, a gyerekei és a családja végig mellette álltak. Egyúttal felmentését kérte.

Élő András bíró a vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az emberölés vádja alól és azonnal megszüntette előzetes letartóztatását, valamint rendelkezett arról, hogy a felmerült 13 millió forintos bűnügyi költség az államot terheli.

Az előzetes letartóztatás megszüntetése azonnal jogerőre emelkedett, a vádlott és védője a felmentést elfogadta, az ügyész fellebbezett a határozat ellen. 

Az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?