Február 15-ig tart a beiratkozás

Kassa |

<p>Jövőre harminc kiselsős kezdheti meg tanulmányait a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Továbbá több mint kétezer gyereket írattak be a város által fenntartott alapiskolákba.</p>

A beiratkozás mind a 36 városi intézményben január 22. és 23. között zajlott, míg a magyar iskolában január 27-én, 15.30-kor kezdődött az ünnepélyes esemény.

„Idén harminc gyereket írattak be az intézménybe, egy kért halasztást. Ez lehetővé teszi két osztály indítását. Tavaly összesen 21, míg tavalyelőtt 16 elsősünk volt” – nyilatkozott Csurkó Éva, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója. Hozzátette, a beíratás előtt novemberben jártak a magyar óvodában, ahol találkoztak leendő diákjaikkal és szüleikkel.
A 2010/2011-es tanévre 2103 gyerek iratkozott be a város által fenntartott 36 intézménybe. Ebből megközelítőleg 170-en kérnek halasztást, ami 100 első osztály megnyitását teszi lehetővé.
„Alaposan felkészültek erre az időszakra az egyes iskolák. Számos óvodában találkozhattak a leendő elsősök szülei az iskolák pedagógusaival még a beiratkozás előtt. Az iskolában is érdekes programok és apróbb ajándékok várták a gyerekeket, ami segített az esetleges félelmek leküzdésében és vidám hangulatot teremtett” – közölte Helena Jeníková, a kassai magisztrátus iskolaügyi osztályának vezetője.
„A jelenlegi adatok még nem tükrözik a végleges számot, mert az iskolaügyi minisztérium határozata alapján a beiratkozás február 15-ig tart. Végleges adatok csak 2010. szeptember 15. után lesznek” – nyilatkozott Jeníková.
Tavaly 2147 gyereket írattak be a város által fenntartott 37 iskolába. Ebből 2048 diák kezdte meg tanulmányait 2009 szeptemberében, összesen 96 osztályban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?