Falnak nyomta a rendőrautót, majd lábon lőtték

Rendőrségi felvétel
Mezőkeszi |

Egy lakóház falának nyomta a rendőrautót a tolatni próbáló, gépkocsijával menekülő fiatal férfi Mezőkeszin (Poľný Kesov).

A lévai járásbeli Ürmény (Mojmírovce) járőröző rendőrei csütörtökön egy fehér Seat gépkocsira figyeltek fel, amit  ismertek, ám a sofőrről úgy tudták hogy sosem volt jogosítványa. Úgy döntöttek megállítják, és ellenőrzik a sofőrt.


A szolgálati jármű hátsó ablakában az előírásoknak megfelelően világított a STOPP tábla, ám erre a Seat vezetője nem reagált, behajtott egy zsákutcába, majd amikor rájött, hogy nem menekülhet tovább, rátolatott az akkor már mögötte lévő rendőrautóra. Addig tolta a kocsit a falnak, mire a rendőrautó már csak néhány milliméterre volt a lakóház gázvezetékétől. A fiatal férfi menekülni próbált a helyszínről, ekkor figyelmeztető lövés dördült el, de ez sem állította meg, ezért lábon lőtték.


Ezt követően is vérmesen tiltakozott a sofőr, emiatt az incidenst követően a gyanúsítottat és a rendőröket is kórházba kellett szállítani, hogy ellássák a sérüléseiket. Az esetről a rendőrség közösségi oldalán tájékoztatták a lakosokat, a történteket még vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?