450 méteren át tolta maga előtt a vonat a síneken rekedt autót

Az ütközésre Újhely település kataszterében került sor
Újhely |

A tőketerebesi járásbeli Újhely kataszterében ma reggel egy síneken rekedt személyautóval ütkzött egy, a Tiszacsernyő-Alsómihályi (Michaľany) vonalon közlekedő személyvonat. Az ütközés után a vonat közel fél kilométeren át tolta maga előtt a személygépkocsit. A sofőr még az ütközés előtt kiszállt az autóból. 

„A rendőrség eddigi információ szerint a síneken rekedt Škoda Felicia típusú személygépkocsit egy tőketerebesi járásbeli származású 72 éves asszony vezette. A sofőr a vasúti átkelőn ismeretlen okokból a sínekre hajtott, melynek következtében az autó a sínek közé szorult. Az arra haladó vonat mozdonyvezetője a sűrű köd miatt már nem tudott időben reagálni, nekiütközött az autónak és legalább 450 méteren át maga előtt tolta“ – számoltak be a baleset következményeiről a rendőrség közösségi oldalán. Mint kiderült, az asszony még az ütközés előtt kiszállt az autóból. A helyszínelés során a sofőrt és a mozdonyvezetőt is megszondáztatták, mindkettő eredménye negatív volt. A baleset pontos körülményeit jelenleg is vizsgálják a szakemberek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?