Régió

„Ez már a túlélésről szól” - vélik a vendéglátósok

Dunaszerdahely | Tavasszal a nyári szezont várták, most a jövő évben bíznak a vendéglátósok, akiket szinte egyik napról a másikra lekapcsoltak a járványügyi intézkedések. Elfeledtette-e a nyár a vendégekkel a koronavírust? Miért tűnt jó ötletnek lezárni a teraszt és meddig bírja egy étterem vendégek nélkül?
Kiss Bartalos Éva

2020. október 28. 08:56

Németh Sándor és Péter

Németh Sándor régóta a vendéglátásban utazik, Nagymegyeren panziót, Dunaszerdahelyen borszaküzletet üzemeltet. Az alma sem esett messze a fájától, Sándor fia Péter egy népszerű éttermet vezet. Ugyan több lábon állnak, mégis egy ágazattól függenek – ez pedig az idegenforgalom, amelyre súlyos csapást mért a koronavírus.

Rövid felüdülés

„A tavaszi lezárás után nyáron jött egy kis felüdülés, elindult az élet a városban, berobbant a turizmus. Sok belföldi turista látogatott el Dunaszerdahelyre Pozsonyból, Szencről, vagy az északi régiókból.

Az indulás jó volt, egészen mostanáig“ - kezdi a beszélgetést a vendéglő üres teraszán Péter.

Sándor szerint idén aki tehette, kihasználta a hazai turizmus nyújtotta lehetőségeket, és éltek az idegenforgalmi utalványokkal is. „Két hónapja viszont egy turista sincs. Október közepén a fürdő is bezárt. Nem értem, miért a turizmus és a vendéglátás került a legnehezebb helyzetbe, mikor minden más működhet“ - jegyezte meg Sándor. Mindketten egyetértenek abban, hogy nyáron a vendégek szinte megfeledkeztek a vírusról, a felszabadult hangulathoz a néhány hónapnyi kényszerszünet is hozzájárulhatott. A költekezésen azonban nem mutatkoztak meg az egyre baljósabb gazdasági előrejelzések.

Alkalmazkodni kell

„A két hónapnyi nyitva tartás nem hozza vissza a lezárás miatti kiesést. Lelkiekben jól jött, érződött a pozitív hatás, sok új vendég jött“ - folytatta Péter, aki szerint a tavaszi első hullám idején sok új vendéget szereztek a kiszállításnak köszönhetően. Tavasszal már a környékbeli falvakba is vállaltak kiszállítást. És egy népszerű ételrendelési portálon is elérhető a hamburgerező, most ez tartja szinten a helyet. De a rendelésekből nehéz megélni, mint mondják, a jelenlegi bevétel csak a korábbi napi forgalom 30-40 százalékát éri el. Ennek ellenére azonban nem váltak meg az alkalmazottaktól. „A kilenc alkalmazottból a korábbi öt helyett négy van egy műszakban. Egy átveszi a rendelést, ketten a konyhában dolgoznak, egy kiszállít“ - ismerteti az elosztást Péter.

„Ez már a túlélésről szól, arról, hogy a piacon maradjunk, és megtartsuk a vendégeinket“ - teszi hozzá Sándor körbemutatva a takaros teraszon.

A vendéglő bejárata előtti részt csak nemrég üvegezték be, hogy télikertként az egész évben használható legyen. Mivel azonban nem szellőztethető, és fűteni kell, nem felelt meg a lezárás előtti követelményeknek, hiába tűnt jó ötletnek a beruházás.

Meddig tart a lendület?

Péter szerint addig, amíg az emberek bírják pénzzel. „Mert ha már úgy döntenek, hogy nem tudnak ételt rendelni, akkor nincs mit tenni“ - magyarázza a fiatal vendéglátós. Apja megjegyzi, hogy ugyan lenne mit fejleszteni, és terveik is voltak, ilyen vészterhes időkben inkább nem áldozzák fel a tartalékokat. „Télen egyébként is kisebb a bevétel, elmaradnak a turisták“ - teszi hozzá Sándor, aki arra is rámutat, hogy a jelenlegi bizonytalanság is nagy károkat okoz.

COVID 19

„Ez a legrosszabb. Nem tudjuk, hogy mi lesz az országos tesztelés után. Ha az alkalmazottak részt vesznek a tesztelésen, és kiderül, hogy valaki pozitív, akkor 10 nap karantén, ha nem vesznek részt, akkor is. Ki fog így dolgozni?“ - teszi fel a kérdést Németh Sándor.

Az étterem már nem luxus

Apa és fia abban is egyetértenek, hogy előbb-utóbb enyhíteni kell a korlátozásokon. „Meggyőződésem, hogy az emberek fele nem fogja betartani a jelenlegi előírásokat. Tavasszal még féltek az ismeretlentől, a mostani nem egyértelmű kommunikáció miatt azonban nem kétséges, hogy csökken a fegyelmezettség“ - véli Sándor. Az étteremben és a borszaküzletben is hiányolják a rendezvényeket, míg az első kisebb céges bulik megszervezésére kínált kiváló helyet, a másik főként a borellátással gondoskodott a megfelelő szórakozásról. Péter arra is rámutatott, hogy az éttermekben alig terjedt a vírus, tavasszal is egymástól két méterre helyezték el az asztalokat, minden előírást betartottak. „A pincérek maszkban szolgálták fel az ételt. A vendég is ülhet maszkban. Aki fél az úgysem jön el, aki viszont szeretne étteremben enni, az most nem teheti meg a lezárás miatt“ - nehezményezi Péter.

Segítség konkrétumok nélkül

A közlekedési minisztérium a múlt héten ismertette az idegenforgalom és a gasztronómia támogatására létrehozott programot, amely szerint a tavalyi bevételük bizonyos hányadának megfelelő összeggel támogatnák azokat a vállalkozásokat, amelyek idén nehéz helyzetbe kerültek az új koronavírus miatt.

„Mindenki a konkrét feltételeket várja, de tartunk tőle, hogy ezek miatt majd a vállalkozók egy része nem élhet a segítséggel. De mindenképp megpróbáljuk.“ - mondta a pályázati lehetőségről Sándor

- „Nagymegyeren a panzióban nullára csökkent a forgalmunk, az étteremben pedig bértámogatást kérünk majd.“

Nem csak gasztronómia

A vendéglátás sok embert foglalkoztató, komplex iparág, ezt Péter szavai is alátámasztják, aki rámutatott, hogy hány beszállító függ az éttermek működésétől. „A diszkontáruház forgalmának nagy részét éttermek teszik ki. A beszállítóink is rugalmasak, most mindenki ragaszkodik a partnerekhez. Így naponta az aktuális igényekhez alkalmazkodva tudunk friss húst és zöldséget rendelni“ - vázolta fel a helyzetet Péter. De nem csak a beszállítóknak fontos, hogy működnek-e az éttermek. Sándor hozzátette, hogy sok munkás állt meg náluk menüre, akiknek ez volt a napi meleg étel. A hivatalnokok, akik 8 órát ültek a számítógép előtt, kellemes környezetben fogyaszthatták el az ebédjüket. Most erre nincs lehetőség.

Nyáron teltház volt, most visszhang van

Az éttermek nagy része megpróbált alkalmazkodni az új kihívásokhoz, a legtöbben a kiszállítást is felvették a szolgáltatásaik közé, de a házhoz rendelt étel sem garancia a sikerre, itt is szükség van az ismeretségre és a meglévő ügyfélkörre.

„Telített a piac, mindenki, akinek van egy kisbüféje, kiszállít, igyekszenek kapaszkodni a vállalatok“ - jellemzi a helyzetet Péter.

Apja Sándor megjegyzi, hogy elnapolták a korábban tervezett beruházást. „Megpróbáljuk legalább 0-ra kihozni a gazdálkodást, hogy ne legyen veszteség“ - konstatálja a tulajdonos. A két vendéglátóst az is bosszantja, hogy néhány kilométerrel arrébb, a határon túl nyoma sincs az ilyen megszorításoknak. A magyar határzár is inkább csak elrettentő jellegű, aki viszont elég bátorságot gyűjt össze, az magyarországi éttermekben akár kedvezményt is kaphat – állítják Sándorék.

Majd jövőre

A családi kasszát külön kezelik, arra egyelőre nincs hatással a jelenlegi járványhelyzet. „A család meghúzza a szíjat“ - jegyezte meg Péter. Ősszel hirtelen nyomasztó csend váltotta fel a nyári teltház zaját. Mikor azzal búcsúzunk, hogy jövőre majd bepótolhatók lesznek a most elmaradt céges bulik, születésnapok borvacsorák, akkor szomorúan legyintenek, tavasszal ugyanis abban bíztak, hogy majd ősszel megtarthatják a rendezvényeket. Egyelőre azonban kilátástalannak tűnik a helyzet, de a vendég most is úr – egy-egy rendeléssel otthonról is segíthetünk abban, hogy kedvenc helyeinkre majd visszatérhessünk a járványidőszak letelte után.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jaroslav Haščák, az ország egyik leggazdagabb embere. A Gorilla-ügy banánhéjnak bizonyult... ⋌(TASR-felvétel)

Letartóztatták Haščákot: A Gorilla-ügy banánhéjnak bizonyult?

tankolás

Drágábban tankolhatunk

koronavírus iskola
Frissítve

Egyelőre nem mennek iskolába a középiskolások és a felső tagozatos diákok

pénz euró

OECD: jövőre ez vár a szlovák gazdaságra

kalman

Tóth Kálmán tizenöt éve testével arat a világversenyeken

koronavírus Ausztria

Koronavírus – Rekordot döntött az új halálesetek száma Ausztriában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.