„Ez a munka nem arról szól, hogy az ember héttől háromig dolgozik, majd elmegy“ – interjú Miroslav Jaška kórházigazgatóval

Fáradt?

Nem, de érdekel, hogy miért kérdezi ezt.

Mert kívülről nézve, amikor valaki a komáromi kórházról szóló híreket figyeli, akkor láthatja, hogy sok minden történik itt.

Megmondom önnek, miért nem vagyok fáradt... Mert van körülöttem egy olyan emberekből álló csapat, akik olyanok, akik a saját szakterületük legjobbjai.  Ezek az emberek jönnek az ötleteikkel, úgy próbálják a kórház működését korszerűsíteni, hogy az tényleg kellemes legyen a páciensek, de az alkalmazottak számára is. Ezért nem vagyok fáradt, mert számíthatok rájuk, s amit teszünk, azt örömmel tesszük. 

Naponta hány órát foglalkozik a kórházzal kapcsolatos feladatokkal és problémákkal? Elég erre a nyolc óra?

Erre egy gyönyörű gondolattal válaszolok, amit a felettesem mondott, amikor elkezdtem az AGEL-nél dolgozni. „A nap 24 órából és éjszakából áll.“ Ez a munka nem arról szól, hogy az ember héttől háromig dolgozik, majd elmegy. Sokkal inkább arról, hogy gondolkodunk – néha még otthon is. Ezért nem mérhető nyolc órában. Az én feladatom az, hogy egyesítsem az embereket, s velük közösen fejlesszem a kórházat. Ilyenkor nem figyelünk a munkaidőre. Tulajdonképpen 24 órában elérhetőek vagyunk. Ez valójában inkább arról szól, hogy abban a nyolc órában emberekkel találkozunk a kórházban, majd véglegesítjük a dolgokat, ami a számokat és a projekteket illeti. 

Nagyon egyszerű a szemléletmódom: az ember vagy szívből csinálja, vagy az egész csak arról a nyolc óráról szól. Ez azonban nem én vagyok.

Az elmúlt években melyik fejlesztésre fordította a legtöbb energiát a csapat?

Azt kell, hogy mondjam, egyik projektünk sem valósulhatott volna meg csapatmunka nélkül. Kezdem 2017-tel, amikor megkezdtem a munkát, és senki sem hitt abban, hogy itt valami megújulhat és átépülhet. Meg kellett győznöm Nyitra megye akkori képviselőit, hogy mi eleget teszünk a befektetési kötelezettségeinknek. Voltak, akik azt feltételezték, hogy képtelenek leszünk javítani a belgyógyászati-neurológiai pavilon állapotát. A csapat áldozatos munkája révén azonban sikerült. Ez volt az első pont. Azonnal elkezdtük a lineáris gyorsító működtetését. Az értéke valahol 4,5 millió euró körül volt. Az emberek abban sem hittek, hogy a kis onkológiai részlegünk nagy tiszteletnek örvendő onkológiává nőhet alig néhány év alatt. Az intézeti gyógyszertárunk, amit Szlovákia-szerte irigyelnek, ugyancsak a csapatmunka eredménye. Menjünk tovább: ott van a sürgősségi betegellátó központ. Ez is a gondolkodásmód megváltoztatásáról szólt, mivel azt megelőzően csak intézményi sürgősségi szolgálatunk volt. 

Az emberek elszántsága nélkül, hogy megyünk, csináljunk és merünk változtatni, biztosan nem értük volna el mindezt. Nehéz megkülönböztetni, hogy melyik projekt járt kevesebb vagy több erőfeszítéssel, mert a lelkesedés nélkül nem jutottunk volna el oda, ahol most tartunk.

Akkor ez egyfajta „egységes áramlás“...

Igen, s ezek az emberek ezt érzékelik, mert nálam egy dolgot biztosan megtanultak: ha mondok nekik valamit, akkor amögé oda is állok. Ez nagyon fontos. Nem kell nekik mindig azt mondanom, amit hallani akarnak. 2015-ig első ligás labdarúgó játékvezető voltam. Az egyik kollégám egyszer azt mondta, látszik, hogy bíró voltam, mert az arról szól, hogy két csapattal kell elbírnom, akiknek különböző céljaik vannak azzal a kitétellel, hogy nem nyerhetnek mind a ketten. Talán ennek is köszönhető, hogy sikerült kialakítanunk az együttműködést az egyes kórházi részlegek között.

Mik a prioritásai? Mit szeretne elérni a közeljövőben?

Projekteket készítünk azon osztályok helyiségeinek felújítására, amelyek fejlesztésére eddig nem volt időnk. Már most elárulhatom, hogy három hónap alatt teljesen átalakítjuk a szülőszobákat. Ezt megelőzően csak egy ún. vajúdónk volt, ahol három-négy kismama tartózkodott egy szobában. Most négy helyiségünk lesz úgy, hogy a leendő anyukáknak magánszférája és saját illemhelye is lesz, ahol a szülés előtt valamelyik hozzátartozója is vele lehet.

Mint otthon...

Igen, mint otthon. A kismamák ezekben a szülőszobákban fogják várni, hogy elérkezzen az idő. Ez egy a következő időszak kulcsfontosságú projektjei közül. A befeketetés valahol félmillió euró körül lesz a saját forrásainkból. 2025 első negyedévében egy további lineáris gyorsítót hozunk működésbe, amely kiegészíti azt, amivel már rendelkezünk. Ez a betegbiztonság szempontjából fontos, mert ha kiesik a egyik gép, akkor pótoljuk a másikkal. Egyúttal az egészségügy tárca is feltételként szabta a sugárterápiás onkológia működtetéséhez. A befektetés 5,3 millió euró értékű. Mindemellett saját forrásokból igyekszünk megváltoztatni a nőgyógyászati ambulancia működtetését. Feltételezem, hogy valamikor január közepén az ambulanciákkal együtt átépítjük a nőgyógyászati és a szülészeti részleg egészét.

Hogyan jellemezné a kórház regionális szerepkörét?

A kórházhálózat optimalizálásának (OSN) keretében minket a második kategóriába soroltak.

Néhányan úgy látják, hogy ez egyfajta versenyt teremt a kórházak között, de ez nem igaz. Annyi a beteg, hogy mi Érsekújvárral, Dunaszerdahellyel és Galántával is együttműködünk, vagyis konkurenciaharcról szó sincs.

Úgy vélem, elégséges az adott területre jutó kórházak mennyisége. Mondok egy példát: ha a neonatológián patológiás újszülöttünk van, akkor együttműködünk Érsekújvárral. A másik oldalon viszont ha a sugárterápiás onkológián kell valakit kezelni, akkor örülünk annak, hogy Érsekújvárott van klinikai onkológia, s mi segíthetünk nekik a gyógyításban. Ők elvégzik a saját klinikai munkarészüket, majd mi átvesszük a beteg gondozását a sugárterápiás onkológián, aztán visszeküldjük őket további kezelésre. Mi igazgatókként ritkán találkozunk, mivel nincs rá okunk. A főorvosok viszont egymás között ténylegesen kommunikálnak. A kórházhálózat optimalizációja egy éve lépett életbe, 2026-tól pedig már élesben menne, így mi nem vártunk arra, hogy a minisztériumból bármilyen utasítás érkezzen,a főorvosaink enélkül is a közös fellépést támogatják. Ebből a szempontból nem utasítom el az optimalizációt, mert mi ezt az együttműködést már régen kialakítottuk.

Az egészségüggyel kapcsolatos híreknek mindig kiemelt hely jut, a gondoknak pedig gyakran van egy politikai dimenziója is. Nehéz ezt igazgatóként kezelni?

Van egy nagy előnyöm: sosem vállaltam részt a politikában, s nem is fogok. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek bele tudok nézni a szemébe. 

Azt kell, hogy mondjam, a regionális politikusaink, bármely pártból kerüljenek is ki, rendkívül aktívak. Nem akarom azt mondani, hogy „támogatnak“, de amikor látják, hogy mi történik itt, bármire van is szükségünk, mindig fordulhatunk hozzájuk segítségért. Korábban arra kértem őket, hogy a kórházat ne tegyék a politikai csatározás részévé.

És ezt mind tiszteletben is tartják.

Akkor azt lehet mondani, hogy „operatívan“ állnak a kérdéshez?

Igen, és hisznek abban, amit csinálunk. Vagyis akár helyi önkormányzati, akár megyei választások voltak, sosem használták fel az egészségügyi kérdéseket politikai pontszerzés céljából. Az első találkozón, amelyre 2017-ben került sor, a szemembe mondták, nem hiszik el, hogy képesek leszünk megvalósítani a terveket. Másodszor azzal a gondolattal jöttek, az emberek azt mondják, hogy rosszak itt az útjaink, s hogy ezzel valamit kezdeni kéne. Én erre nagyon egyszerűen azt válaszoltam, hogy ez lesz az utolsó dolog, amit megcsinálunk. Az első feladat a kórház belseje és a páciensek helyiségei. Ezeket be kell fejeznünk és felújítanunk – mellesleg azonban láthatja, hogy ha valami épül, akkor azokat az utakat is kijavítják. A második dolog: amíg az összes részlegen nem hozzuk a kórházat a megfelelő állapotba, addig a külső javításoknak várnia kell.

A hírekben mostanság nagy tér jut az egészségügy problémáinak és az orvosok követeléseinek. Hogyan lehetséges, hogy a rendszerszintű problémák ellenére Komáromban egyetlen orvos sem adta be a felmondását?

Egy kicsit messzebbről indítanám a választ. 2020-ban, a világjárvány idején, azt vártuk, hogy valaki majd segít nekünk, együttműködik velünk. Azonban rá kellett jönnünk, ha mi nem segítünk saját magunkon, akkor senki nem gondoskodik rólunk. Úgy gondolom, hogy az alkalmazottainkban megvan az elhivatottság, ami ahhoz szükséges, hogy tovább dolgozzanak a páciensekért. Mi a korábban jóváhagyott bértáblázat szerint jutalmazzuk őket, tehát ebben nem találhatnak kifogást. És mindez annak is a tükörképe, ahogyan mi beszélünk velük, mert én tényleg tisztelem őket. Nagyra tartom a takarítónőt is, mert nélküle sem tudnánk működni. Azt gondolom, hogy az alkalmazottaink visszaadják nekünk és az embereinknek ezt a tiszteletet. 

(natív)