„Mintha a hozzátartozóink feküdnének a Covid-ágyakon”

Alighanem nem véletlenül fogja el az embert valamilyen fura érzés, amikor egy Covid-osztály közelében jár. Annak ellenére írom ezt, hogy ma már kevesebb titok övezi a vírust és a járványt, mint mondjuk egy éve, nem is beszélve arról, hogy a vakcináknak köszönhetően a pandémia lecsengése – talán – már a küszöbön áll. Ám mégis tiszteletet parancsol az a tudat, hogy néhány méterre a kórházi folyosó túlsó oldalán többen éppen az életükért harcolnak egy olyan vírus ellen, ami sajnos már több mint egy éve része a mindennapjainkat.

Ismeretlenből a háborúba

A komáromi kórház főorvosa, a palesztin származású Shadaa Jadaa belgyógyászként került a Covid-osztály élére. A kezdetektől fogva ő vezeti a szervezeti egységet. Készségesen és fesztelenül válaszol minden kérdésünkre. Ideális riportalanynak bizonyul, akkurátus szlováksággal fejezi ki magát. „A nehéz időszakot követően most már hál'istennek, nagyon jól kezeljük a helyzetet. Műszakilag jól felszereltek vagyunk, kiváló a kollektívaˮ – hangzik a gyors helyzetértékelés. Az elmúlt 4-5 hónapban azonban – vagy még akár tavaly tavasszal is – sokszor lehetetlen lett volna így minősíteni az osztályra nehezedő nyomást.

Vajon 2020 tavaszán volt-e olyan érzésük az osztályon, hogy az „ismeretlenbeˮ tartanak? Kérdésünkre habozás nélkül azt feleli: „Pontosan, annak ellenére, hogy akkor csak 2-3 betegünk voltˮ. S hogy háborúról beszélünk? „Bizonyosan olyan ez, mint a háború, ilyen munkánk előtte nem volt. Korábban nem érkeztek ekkora tömegben olyan betegek hozzánk, akik fulladnak és oxigénre van szükségükˮ – mondja Shadaa Jadaa, ám később hozzáteszi, már kezdik megszokni a körülményeket és a járvány tudatát.

Minden eset más

Hasonló hangulatban írja le a helyzetet Liška Mária is, aki nővérként dolgozik az osztályon. „Az a borzasztó ebben a betegségben, hogy óráról órára romlik a páciens állapota. Látjuk, hogy jól van a beteg, majd két óra múlva már fekszik és lélegeztetőgépre kötjük” – állítja, majd azonnal hozzáteszi: „Nincsenek azonos lefolyású esetek, a gyógyszerekre sem azonosan reagálnak az ápoltak”. Ebben a főorvos is egyetért: nincs egy adott séma, amely alapján dolgozhatnának, gyakran minden egyes beteghez kénytelenek személyre szabott módon közelíteni.

Nincs közvetlen gyógymód

Shadaa Jadaa szerint kétségbeejtő volt, amikor Komáromban és a járásban ősszel és a télen egymás után dőltek be az idősotthonok. A főorvos szerint talán ez volt az egyik legnehezebb periódus. „Ekkor már mind lelkileg, mind testileg kimerültünk – főként azért, mert sok halottunk volt, akik főleg az idősebbek közül kerültek ki. Nem szoktunk hozzá az elhunytak ilyen magas számához” – mondja lényegre törően. Kimerültségük másik oka pedig az volt – pedig minden nap böngészik az európai, nemzetközi szakirodalmat –, hogy a koronavírusra nem létezik közvetlen gyógymód.

Ötven ember

Az osztályon jelenleg 10 orvos van – akik mindannyian belgyógyászok –, a nővérekkel és a kisegítő személyzettel együtt pedig összesen 50-en dolgoznak a covidos betegek felépüléséért. Nagyon sokan átestek már a fertőzésen, köztük hét orvos és csaknem 30 nővér is elkapta már korábban a koronavírust. Akinél nem volt akadálya, az megkapta az oltás mindkét dózisát, s a tapasztalataik szerint a vakcina szépen meg is védi őket a fertőzéstől. Az oltottaknak és a fertőzésen átesőknek köszönhetően a Covid-osztály dolgozóinak immunizációja már nagyon magas fokú, ilyen téren egyelőre jól megvannak. Azonban még így sem tudnak minden problémát kiküszöbölni. A főorvos szerint persze jó volna, ha lenne még például 20 lélegeztetőgépük, de nem ez a valódi gond, hanem az, hogy nincs elég emberük – ami pedig az egész szlovák egészségügyet nyomasztja.

Állandó helytállás

A teljes erejével tomboló járványt nem nagyon érdekli, hogy mennyire fáradtak az egészségügyi dolgozók. Shadaa Jadaa éjszaka is bejön gyógyítani, ha hívják – s ha szükséges, ezt más kollégák is megteszik. „Bármikor készek vagyunk bejönni és segíteni. A legnagyobb gondot az jelentette, amikor a kollégáink fertőződtek meg, akkor kompenzálnunk kellett a munkaerőt, s minden eshetőségre ki kellett dolgoznunk egy forgatókönyvet. Általában nyolcórás műszakokban szolgálnak, de mindig van két vagy három orvos, akik egy teljes napot is ledolgoznakˮ – magyarázza, viszont azt is leszögezte, még senki sem mondta közülük azt, hogy „ezt nem akarja csinálni”.

„Amikor a stressz 24 órán át tart, otthon is a betegek járnak a fejemben. Felébredek hajnali négykor és már az osztályra gondolok. Hiányoznak a hobbijaim és a családom is, akikkel nem töltök annyi időt, mint azelőtt, és nem tudok elmenni találkozni a barátaimmal sem” – mondja a főorvos, aki ugyan már 17 éve él Szlovákiában, viszont két esztendő telt már el azóta, hogy legutoljára hazalátogatott Palesztinába.

„Állandóan úgy látjuk, mintha a mi rokonaink feküdnének az ágyakon. Hogy adott esetben ők a mi gyerekeink és szüleink is lehetnek. Ugyanakkor nagyon felháborít bennünket, hogy még mindig vannak olyan kételkedő Tamások, akik nem hisznek abban, hogy a vírus létezikˮ – mondja Liška Mária, aki szerint minden szükséges védőeszköz és egyéb felszerelés a rendelkezésükre áll, az összhang pedig jó az osztályon dolgozók között. „Amikor véget ér a műszak, ahogyan közelítünk az otthonaink felé, egyre jobb és jobb a hangulatunk” – teszi hozzá, ám nagyon fontos az átéltek aktív feldolgozása is: ha szükséges, beszélgetnek az egyes esetekről egymás között, van, aki kisírja magát, ha erre van szüksége, amellett a kórház gondoskodott a pszichológiai segítségnyújtásról is. Ez annál is inkább szükséges, mert már volt példa arra is, hogy kollégáik szülei haltak bele a koronavírus-fertőzésbe.

Pótolni a családot

„Igyekszünk beszélgetni a betegekkel, ez afféle lelki gyógyítás, valamint ösztönözzük azt is, hogy magukon segítsenek. Van, hogy segítünk nekik kapcsolatba lépni a családtagjaikkal telefonon vagy videóhíváson keresztül. A támogatás nagy erőt igénylő feladat, főleg a súlyos állapotban levő betegeknélˮ – fejtegeti a nővér. Mivel a betegek közvetlenül csak a személyzettel találkoznak, a nap 24 órájában szinte úgy kell őket ápolniuk, mintha a saját családtagjaik lennének. Van, hogy ők közlik a hozzátartozókkal, ne hívják a beteget, mert azzal az adott pillanatban csak feleslegesen terhelnék. Az is gondot szokott jelenteni, ha az azonos kórteremben fekvő páciens azt látja, hogy társa súlyos állapotba került.

Szakmai kérdések

November óta nagyjából 500 embert ápoltak a komáromi kórház Covid-osztályán, közülük 25-en hunytak el. Sem a főorvosnak, sem a nővérnek nem volt még hasonló tapasztalata egy konkrét pandémiával sem, noha Liška Mária felidézi a 2009-es H1N1-járványt, amelynek terjedése azonban szerencsés módon hamar leállt.

Shadaa Jadaa hangsúlyozza, január óta egyre több fiatal személyt ápolnak az osztályon, s ha ez nem volna elég, jelentékeny részüknek nincs alapbetegsége, ennek ellenére kerülnek súlyos állapotba. Beszélgetésünk idején például egy korábban teljesen egészséges 25, illetve egy 40 éves beteg is lélegeztetőgép segítségére szorul. Az orvos szerint a brit vírusváltozat elterjedtsége okolható ezekért az esetekért, s azt feltételezi, már a dél-afrikai mutáns is jelen lehet az országban – arról nem is beszélve, hogy a vírus folyamatosan mutálódik. Ő még nem szeretne szakmai következtetéseket levonni a járványról, ugyanakkor minden egyes nap sok és hasznos tapasztalatot szereznek: „Nagyon sokra megtanít bennünket ez a helyzet – a jövőt illetően is. Már megszoktuk ezt a mértékű stresszt, s jobban tudjuk, hogyan kezeljük a betegeket, főleg amikor tömegesen érkeznek hozzánk.”

Mivel a főorvos Palesztinából származik, rákérdezünk az ottani járványhelyzetre. Mint mondja, arányaiban a szlovákiaihoz hasonló tömegben bukkantak fel ott is pozitív esetek, ám ennek ellenére sokkal kevesebb személy hunyt el. A pontos okot nem tudja, annál is inkább, mert a gyógyítás hasonló módon folyik az ottani kórházakban is. Azt feltételezi, talán az emberek szervezete bír ki többet annak köszönhetően, hogy Palesztinában már a gyerekkortól kezdve sokkal többféle, köztük a tüdőt érintő betegségek ellen oltják be az embereket, mint Szlovákiában. „Édesapám 75 éves, cukor- és májbeteg, de a koronavíruson gond nélkül átesett” – teszi hozzá.