Évtizednyi civil munka

Évtizednyi civil munka

Tízéves fennállását ünnepelte a Tandem nonprofit szervezet, mely jobbára, de nem csak a diákokkal foglalkozik. A Tandem eddigi munkájáról és a jövőről Urbán Pétert,a szervezet igazgatóját kérdeztük.

Egy évtized után hogyan látod a Tandem helyét a szlovákiai magyar, illetve a szlovákiai civil szférában?

Megmutattuk, elhitettük, hogy el lehet valamit kezdeni lelkesedésből úgy, hogy nincs egy nagy nyertes pályázatunk vagy alaptőkénk. Lehet így is építkezni, szépen, lassan, alapos munkával. Ez az évtized azt mutatja, hogy ez egy életképes modell. Ami a szlovák civileket illeti, mindig is szerettünk volna kapcsolódni az országos történésekhez, noha felvállaltan hirdetjük, hogy a tevékenységünk nagyrészt magyar nyelvű. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne működjünk együtt, s ne tudjanak rólunk. Azzal, hogy díjaztak minket 2013-ban a szlovák Euroguidance országos versenyén, s 2014-ben az Orange Alapítvány is, sikerült bekerülnünk a szlovák köztudatba. Ezáltal tudjuk sugallni, hogy a magyar ajkú lakosok is egyenértékű polgárai az országnak.

Említetted a díjakat. Mely eredményetekre, programotokra vagy a legbüszkébb?

Nehéz legeket mondani, mert sok szívügy van. Büszke vagyok arra, hogy mi fejlesztettük ki a „Mesterségem cíMERREˮ pályaválasztási napot. Azóta is keresik az iskolák, akarják, hogy vigyük és visszük is. A „DiNaMit”, amiből kifejlődött ez a szervezet, a diákönkormányzatok képzése, és működik a mai napig. Arra a kezdeményezésre is büszke vagyok, hogy idősekkel készítünk interjúkat, hiszen annyi mindent tudnának mesélni.

Mennyire nehéz embereket és pénzt találni a működéshez?

Nem könnyű. Főleg az elején volt nehéz, amikor nem voltunk elég nagyok a nemzetközi és többéves projektekhez, amelyekkel állást is tudtunk volna kínálni. Akkor nagyon nehéz volt összerakni a csapatot egy-egy alkalomra. Most már vannak 2-3 éves nemzetközi projektjeink, ami ad egyfajta stabilitást. De ez, ahogy én hívom, örök kötéltánc.

Milyen tervei vannak a szervezetnek a következő évekre?

Meg akarjuk őrizni az eddigi tevékenységi köreinket, ugyanakkor látjuk azt, hogy tíz év alatt megváltozott a világ. Például szeretnénk hangsúlyt helyezni a környezettudatosság terjesztésére. Aztán foglalkoznánk a „bullying”-gal, ami a kortársak közti bántalmazás. Halljuk, hogy ez megjelenik az iskolákban, s jó lenne erre kitalálni egy programot. A harmadik pedig a biztonságos internethasználat, mivel például egyre több a „fake newsˮ, az álhír, sok minden terjed a világhálón, a fiatalok ezt olvassák. Legyenek kritikusak, és őrizzék meg a saját biztonságukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?