Esélyt kapnak a felemelkedésre

Csata. Szombaton délután ünnepélyes keretek közt adták át a községben Dél-Szlovákia első roma közösségi házát, amelyet a Romane Jíle – Cigány Szívek – Polgári Társulás tagjai építettek.

Csata. Szombaton délután ünnepélyes keretek közt adták át a községben Dél-Szlovákia első roma közösségi házát, amelyet a Romane Jíle – Cigány Szívek – Polgári Társulás tagjai építettek. A közösségi ház ad otthont az alsó tagozatos roma tanulók hétvégi iskolájának, de található benne könyvtársarok, számítógépes oktatórész, mini zeneterem, s az épületben alakították ki a helyi szociális tanácsadói irodát is. A Romane Jíle célja a diszkriminációellenes és felzárkóztató programok beindítása és kiterjesztése, a roma kultúra és művészet ápolása, bemutatása. „Ez a ház minden szempontból pozitív, előremutató példa, s egy kedvező folyamat első lépcsőfokaként is értelmezhető a kultúrák és a nemzetiségek, egyáltalán a másság elfogadása érdekében” – fejtette ki lapunknak Babindák István a polgári társulás elnöke. A polgári társulást a Nyitott Társadalom Alapítvány, valamint a pozsonyi holland nagykövetség és a Norvég Királyság nagykövetsége is támogatta. Mint megtudtuk, az őszi szezonban már a számítástechnikát és angol nyelvet is tanulnak majd a roma nebulók. A hétvégi oktatásnak és klubfoglalkozásoknak már most is bebizonyosodott a haszna: egyre több roma kisgyerek tanulmányi átlaga és iskolalátogatása javult, ezen kívül szakemberek segítségével a gyerekek szociális, családi hátterét is szem előtt tartják. A roma közösségi házat egyébként egy magyarországi példa, a nagykanizsai romaház alapján hozták létre. Az átadási ünnepséget egy romafórum előzte meg, amelyen az érsekújvári, a lévai és a komáromi járás roma klubjai és egyesületeinek képviselői mellett a Szlovák Konfliktusmegelőző és Megoldó Központ és a Lévai Járási Békéltető Tanács részlegvezetője, Zuzana Tordová is részt vett. A fórum résztvevői a javasolták, hogy a közeljövőben alakítsák meg a Nyitra megyei cigány szervezetek szövetségét, amely hatékony érdekképviseleti szervként és stratégiai tervek, nagyobb projektek felkarolójaként és koordinátoraként képviselhetné – elsősorban a magyar ajkú cigányságot. A fórum résztvevői felhívták a figyelmet arra, hogy nem csak Kelet-Szlovákiában van cigánykérdés, a nyugati régió romáinak szociális, anyagi helyzete, munkalehetőségei és művelődési kilátásai is szomorú képet mutatnak, de ez csak közösen, ugyanakkor egymás kuiltúráját tiszteletben tartva oldható meg. „A szlovákiai magyar cigányság mint népcsoport – épp azért is, mert mondhatni kettős disszkriminációt kénytelen elviselni – nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne közösségben gondolkodjon” – fejtette ki Babindák István. Az ünnepség és a színes roma kultúrmúsor keretében kiosztották azokat az elismerő okleveleket is, amelyeket minden évben azoknak adnak át, akik abban az évben a legtöbbet tették a romák felzárkóztatásáért, ill. segítették a Romane Jíle munkáját. Idén a csatai polgármesteri hivatal és a Vígh zenekar részesült a kitüntetésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?