Érsekújvári arcképcsarnok: Strba Sándor meglepetés beszélgetései

A bensőséges hangvételű kötet elsősorban érsekújváriaknak, illetve a városhoz különféle szálakkal szorosan kötődő személyeknek készült. A könyv borítóját Bresťák Sándor amatőr festőművész Erdei sétány berek című, 2001-ben készült olajfestményének másolata díszíti, a hátlapot pedig az érsekújvári születésű alkotó Téli berek című festménye teszi teljessé. A könyv belső lapjain azonban Czaník Ferenc, Zúgóról készített fotóit is megcsodálhatjuk. 

H.Nagy Péter: Érsekújvár szakértőjéről

Az előszóban H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi tanár ajánlja a szerző cikkeit, aki negyedszázaddal ezelőtt járt először Érsekújvárott és az ezredforduló óta él a városban. 

Strba Sándor írásainak olvasása közben a városról kialakult képünk jelentősen megváltozik. Köszönhető ez annak, hogy a szerző olyan szakértője Érsekújvár közegének, aki nem csak kutatja az összefüggéseket, de együtt is él velük. Nem felülről tekint a változó térképre, hanem belülről látja a város lüktetését 

– írja H. Nagy. A helytörténész nyolcvan írását sűrítette egy kötetbe, köztük cikkeket, esszéket, nekrológokat és tanulmányokat. A magyar és szlovák érsekújvári személyiségeken, kulturális szervezeteken kívül kitér a helyi hitközösségekre, a cégek, iskolák alakulására, a múzeumok és könyvtárak történetére. 

Az érsekújvári Strba házaspár egyébként a Bibliotheka Kaláka Magánkönyvtár alapítója és működtetője. Az elmúlt 25 évben 40 ezerre gyarapodott a könyvállományuk, értékmentő tevékenységük pedig egyedülálló. Strba Sándor korábban trilógiában foglalta össze Érsekújvár történetét. 2020-ban jelent meg az Érsekújvári Turistakalauz, amelyben történelmi sétára invitálja az érdeklődőket. A 2023-as Érsekújvár műemlékei – köztéri szobrok és emléktáblák címmel kiadott kötete is erre a gondolatra épül. Az olvasmány gazdag képanyaga Berta András fotós munkáját dicséri. 

Utcák és terek az idő viharában

Az érsekújvári portrék, születésnapi és jubileumi köszöntők, nekrológok mellett olyan jeles érsekújváriak is helyet kapnak a kötetben, akikről utcákat neveztek el. Például az érsekújvári erődöt tervező Ottavio és Giulio Baldigara fivérek. Az egykori Februári Győzelem utcát róluk nevezték el. Kevesen tudják, hogy ez az utca 1858-ban a Szellem utca, 1910-ben az Árpád utca, majd a Posta utca, 1948 után pedig a Tito marsall utca nevet viselte. 

Strba Sándor a város egykori krónikásaként azt is lejegyezte, hogy a képviselő-testület 1991. szeptember 20-án 193 utcanév közül 38-at megváltoztatott. Ekkor kapta vissza több tér és utca a történelmi megnevezését. A szerző kitér a Forgách-bástya, a Zserotin-bástya, a Császár-bástya és a Cseh-bástya eredetére, de nem feledkezik meg érsekújvár szülöttéről, Kassák Lajosról sem. A magyar avantgárd képviselőjéről a korábbi Jánošík utcát nevezték. 

A Ferenc-rendi templom és kolostor mellett, a Törökszalasztó utca elején állt az a ház, amelynek belső udvarában élt a Kassák család… Kassák Lajos 1937 novemberében járt utoljára Érsekújvárott. Röviddel halála előtt, nyolcvanadik születésnapja alkalmából szülővárosa díszoklevéllel tüntette ki

– tudjuk meg a könyvből. 

Meglepetések könyve

Az érsekújvári cigánypéró története többé-kevésbé jól ismert, már 1838-ban Kopácsy József hercegprímás igyekezte beiskolázni a cigány származású gyerekeket. Végül 1868-ban Farkas Nándor és Mennyei József alapítottak cigányiskolát. Mennyei József Érsekújvárban töltötte gyerekkorát, piarista szerzetesként Nyitrán tanult tovább, később kilépett a rendből és Érsekújvárban, az úgynevezett királyi tanító képezdében helyezkedett el. Strba cikkéből kiderül, hogy Mennyei József fontosnak tartotta, hogy a cigánygyerekeket a saját megszokott környezetükben tanítsák, mint ahogy azt is, hogy a pedagógusok személyes kapcsolatban legyenek a szülőkkel és a nagyszülőkkel. 

Több jeles személyiségről olvashatunk, akiknek nevét a fiatalok először talán az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány ünnepélyes díjátadóján hallják, a róluk elnevezett ösztöndíj kapcsán. Ilyen például Holota János városbíró, vagy az 1968-an Svédországba emigráló Milan Mitošinka és Zirner Lívia neve. Nem maradhatott ki az összefoglalóból Luzsicza Lajos festőművész, neves lokálpatrióta sem. 

Szívet melengető az Egy sekrestyés visszaemlékezései címmel megjelent írás, amelyben Takács Kálmánra, mindenki Kálmánkájára emlékezik a szerző. 

1948-ban lettem hivatalos sekrestyés a Ferenc-rendi templomban, de már 1938-tól ministránsként segédkeztem. 1918-19-ben a házfőnök, Csulen Kolos volt, aki Petről hozott egy vak kántort, akit Arnold Emilnek hívtak. Az utcán énekelt, és amikor arra járt Csulen Kolos – akinek nagyon megtetszett a hangja -, magával hozta a Ferenc-rendi templomba

– nyilatkozta Kálmán 2000-ben Strba Sándornak. Kálmánka fél évszázadon át végzett szolgálatot a sekrestyében. Halála után a ministránsok több alkalommal láttak egy nagy fehér pillangót a templom jobb oldali ablakmélyedésében, úgy érezték, a derék, becsületes sekrestyés mindörökre velük maradt. 

Takács Kálmán tagja volt az Ifjúsági Kongregációnak, továbbá a Szívgárdának, de nem lépett be a rendbe. Egy vaskereskedésben dolgozott, de többször volt kitéve zaklatásnak. Horn úr, a vaskereskedés vezetője megvédte, és a plébános is több alkalommal igazolta, hogy a templomi szolgálatáért Kálmánka nem kap fizetséget. 

Érsekújvár az elmúlt évtizedekben is szegényebb lett, több jeles személyiség távozásával. Strba főhajtással, méltatással búcsúzik többek közt Török József, Budinszký Ernő orvosoktól, Chrenka Edit nyelvésztől, Sidó Zoltántól, a Csemadok egykori elnökétől, vagy Pénzes István pedagógustól, szerzőtől. Azok számára is érdekes olvasmányt kínál a könyv, akik úgy hitték, Petőfi Sándor sosem járt Érsekújvárba, mert az egyik vándorban a helyiek felismerni vélték őt.