Érsekújvár: A testület nem kötött egyezséget a vállalkozókkal

Érsekújvár
Érsekújvár |

Rendkívüli önkormányzati ülést tartott az érsekújvári testület, amelyen szót kért Shűll Attila vállalkozó, és egyezséget ajánlott a városnak. Elengedte volna a 623 ezer euróra rúgó késedelmi kamat kifizetését Érsekújvár önkormányzatának, ha az kifizeti neki és Koloman Forró vállalkozótársának a városbíró házáért letett 701 ezer eurót.

A testület elutasította a nagyvonalú ajánlatot. Döntését azzal indokolta, hogy a városbíró házának 2008-ban történt árverezésekor egy másik társaság is részt vett az árverésen. A társaság helyett ma már egy pénzbehajtó cég követeli a várostól a sokéves tartozást. Nem kizárt, hogy a két vállalkozónak járó pénzt is ilyen úton hajtják majd be a várostól. Több képviselő is felszólalt, hogy nem fizethet kétszer a város, egyszer a behajtónak, egyszer pedig a vállalkozóknak. „Idestova tíz éve már, hogy nem kis összeget fizettünk a Holota házért, de a mai napig sem ingatlanunk, sem pénzünk nincs. A jogászunk megszólította a város vezetését, bírósági per lett az ügyből, mégis olyan érzésem van, hogy Érsekújvár önkormányzata el akarja hallgatni az ügyet“ – mondta Shűll Attila. Helena Bohátová képviselő azt tudakolta a vállalkozótól, miért csak most állt elő a testületnek címzett levélben, majd pedig szóban is ezzel a javaslattal. Shűlltől azt a választ kapta, hogy a város csak öt évre rá, egy 2013-as keltezésű levelében ismerte el a tartozását, később pedig már a járási, illetve a kerületi bíróság foglalkozott az üggyel. Gabriel Závodský, a városi hivatal jogi osztályának vezetője elmondta, szeptember 11-re tűzték ki a tárgyalás időpontját, és nem lehet tudni, hogyan dönt a bíróság. Ivan Katona képviselő javasolta a testületnek, bízza meg a városi hivatal szakembereit egy gazdasági analízis kidolgozásával a kialakult helyzettel és az adósság törlesztésével kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkünk

Az első őszi ülésen foglalkozik majd a testület azzal a kérdéssel, hogy miből fizeti ki az előző vezetéstől örökölt tetemes tartozást. A testület jóváhagyta ezt a javaslatot. Más gazdasági problémáról is tárgyaltak a rendkívüli nyári ülésen az érsekújvári képviselők. A város vezetése úgy döntött, a Novovital cég veszi át a Ganczner László Stadion üzemeltetését. A futballklub tartozása miatt kikapcsolták a villanyt a létesítményben, és leváltották a klub korábbi vezetését. Új négytagú csoportot bízott meg a testület a sportklub irányításával: Július Vargát, Marek Kothajt, Alexander Lakit és Ferenczi Barnabást.

A vitában az érsekújvári lakosok panaszait tolmácsolták a képviselők. Többen nehezményezték, hogy a ferencesek temploma melletti padokon hajléktalanok fekszenek, túl sokat szemetelnek és zajt csapnak. A városi rendőrök szemmel tartják a környéket, de úgy gondolják, azért tartózkodik itt a hajléktalanok kisebb csoportja, mert időnként ételt osztanak nekik a kolostor előtt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?