Érsekújvár: Kié a városbíró háza?

városbíró háza

Bírósági döntés született arról, hogy a városnak több mint 700 ezer eurót kell visszafizetnie annak a vállalkozónak, aki 2008-ban a Szilveszter napi árveréskor megvásárolta az önkormányzat tulajdonában lévő Holota-házat.

Zárt ajtók mögött tárgyalt a testület a Nyitrai Kerületi Bíróság jogerős ítéletéről, illetve arról, hogyan rendezzék a város előző vezetésétől megörökölt tetemes tartozást.

Jogtalan haszonszerzés

Tomáš Stoklasa ügyvéd három éve képviseli a várost a perben, és ugyancsak zárt ajtók mögött tájékoztatta a képviselőket a fejleményekről. A lakosok a városi lapból tudták meg, hogy a testület határozatban vette tudomásul a kerületi bíróság döntését. Az épületet 33 millió szlovák koronáért, 1 095 399 euróért vásárolta meg az érsekújvári B. D. Trade cég, és az összegből 434 ezer eurót fizetett ki. További 661 ezer eurót két másik vállalkozó utalt át a városnak, akik az ingatlan társtulajdonosaivá váltak volna. A B. D. Trade cég később az ingatlan körüli bonyodalmak miatt követelte vissza a pénzét a várostól. A cég felszámolása után a vállalkozó továbbította követeléseit a pozsonyi SQUAM Trade SE társaságnak. 2016 szeptemberében a járási bíróság úgy határozott, hogy a B. D. Trade sosem volt az árverezett ingatlan tulajdonosa. A város jogtalanul gazdagodott, és köteles visszafizetni az ingatlan árát a késedelmi kamattal együtt. Az önkormányzat fellebbezett, ám a kerületi bíróság kötelezte arra, hogy a 434 ezer eurót, valamint további, több mint negyedmillió euró késedelmi kamatot fizesse ki, összesen valamivel több mint 701 ezer eurót.

A városi lap tájékoztatása szerint a zárt ülésen elhangzott, hogy folyamatban van még egy bírósági eljárás az ügyben, amelyben a két másik vállalkozó 661 ezer eurót, illetve a késedelmi kamat kifizetését követeli az önkormányzattól.

Sosem volt lakóház

Ondrej Ondrušek vállalkozó 2010-ben panasszal fordult a városi képviselőkhöz, mivel a vételár kifizetése, az ingatlan átvétele után sem kezdhetett bele a tervezett átépítési munkálatokba, hogy a befektetése megtérüljön. Az épületben helyiségeket bérlő négy cég képviselője ugyanis bírósághoz fordult, és panaszt emelt a város és a vállalkozó tulajdonában lévő B. D. Trade cég ellen. Kérték, hogy érvénytelenítsék az árverést, és az ingatlan kerüljön vissza a város tulajdonába. A bérlők ragaszkodtak ahhoz, hogy elővásárlási joguk lett volna az ingatlanra. Lakóházként került kalapács alá a Štefánik utcában található ingatlan, holott a házban különféle szervezetek, cégek irodái működtek, összesen kilenc bérlővel. A Holota-házat egy alkalommal a városi képviselők felajánlották Nyitra megyének, az Anton Bernolák Könyvtár számára. Ondrušek esete akkoriban megosztotta a képviselőket. Egyesek szerint a városnak vissza kellett volna adnia a vételárat a cég vezetőjének, mások úgy gondolták, erre semmi ok, és a bérlőknek sincs elővásárlási joguk.

A városi hivatal jogi osztályán 2010-ben már folytattak tárgyalásokat a panaszosok, a város vezetése és a vállalkozó között, de mert rendkívül bonyolult, szövevényes esetről van szó, a város akkori vezetése úgy döntött, a bíróság döntéséig nem lépnek az ügyben.

Holota neve jól ismert

A Holota-házat 1926-ban építette a város akkori polgármestere. Az államosítást követően számos szervezet, intézmény bérelt itt termeket, irodákat. Az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért alapítvány Holota János, Érsekújvár néhai városbírájának emlékére alapított ösztöndíjjal jutalmazza minden évben a tehetséges diákokat. Érsekújvár szülötte az első világháborúban repülő-főhadnagy-ként szolgált az orosz, olasz és balkáni harctéren. 1925-től nemzet-gyűlési képviselő, 1923 és 1938 között Érsekújvár városbírája volt, emellett magyar diszkoszvető bajnokként, a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség alapítójaként vált ismerté. Holota 1945 és 1949 között jelentős szerepet vállalt a Csehszlovákiából Magyarországra menekült és áttelepített magyarok megsegítésében, 1950-ben emigrált, és Chilében telepedett le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?