Érsek: Két és fél éven belül elindulhat a Dunabusz próbajárata

Érsek Árpád
Pozsony |

Két és fél éven belül elindulhat a Dunabusz első járata – jelentette ki Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter (Híd) a parlament gazdasági és szociális bizottságának ülésén.

 

„Véleményem szerint két – két és fél éven belül elindulhat a próbajárat. Emiatt viszont változtatnunk kell a törvényen, a Dunabusz ugyanis részben közérdekű lesz" – magyarázta Érsek, aki azt feltételezi, hogy az államnak egy bizonyos idő eltelte után hozzá kell majd fizetnie a működéséhez.

A vízi közlekedésnek ez a módja a miniszter szerint nyereséges lehet, de hogy ez valóban így lesz-e, azt nehéz előre megmondani. „Itt van egy folyó, amelyet ki lehetne használni, de nem használjuk ki" – mondta Érsek, aki szerint erre most van a megfelelő alkalom, mert az EU támogatja a tervet mint környezetbarát programot.

A Dunabusz elsődleges útvonala Somorja és Pozsony között lenne. Az üzemeltetésével egy már működő vállalatot bíznának meg.

 

 

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?