Épül a gát Királyrévben

A 2006-os árvíz után jelentős összeget fektetett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a Fekete-víz melletti falvak árvízvédelmére.KirályrévFolyamatban van a Fekete-víz királyrévi védőgátjának építése.

A 2006-os árvíz után jelentős összeget fektetett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a Fekete-víz melletti falvak árvízvédelmére.

Királyrév

Folyamatban van a Fekete-víz királyrévi védőgátjának építése. Ha elkészül a gát, egy kivétellel a falu összes háza védve lesz az árvíztől.

Racsko Pál, Királyrév polgármestere elmondta, hogy a galántai járásbeli község árvízvédelmi rendszerének megépítése hosszú folyamat. A 2006-os árvíz után előbb a folyó jobb partján emelték és hosszabbították meg a gátat. Királyrévben is megemelték a töltés szintjét, Nádszeg és Alsóhatár között felújították a 12 kilométer hosszú gátat. „Most a bal part árvízvédelmi gátját építi a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat. Az építkezés két részből áll, egyik a gátrendszer, a másik a biztonsági záró kamara, amely szintén Királyrévben épül meg. Ezzel szükség esetén lezárhatják a Fekete-vizet és kiszivattyúzhatják a többletet a folyóból” – közölte a polgármester. Egyelőre nem tudni, mikor fejeződik be a projekt. A töltés még idén, vagy jövőre elkészülhet, a kamara terveinek elbírálása folyamatban van. „Egy ház az ártérben marad, ezt sajnos nem tudjuk megvédeni” – folytatta a polgármester, hozzátéve, ha a folyóparton álló családi házat is védenék, akkor mintegy négy méter magas töltést kellene emelni a Fekete-víz mellett. „Mindig könnyebb egy házat védeni, mint egy egész utcasort. Az alacsonyabb töltés kisebb költséggel jár” – magyarázta Racsko Pál. Az új töltés a Forgó utcából a mezőgazdasági földeken keresztül a faluvégi vállalati telephelyig húzódik, itt rákapcsolódik a Királyrév és Alsóhatár közötti, már meglevő töltésre. A záró kamarának köszönhetően nem kell a faluban építkezni.

Ha elkészül a gát, teljes lesz a Fekete-víz melletti három község, Királyrév, Nádszeg és Alsóhatár árvízvédelmi rendszere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?