Emléktáblát lepleznek le a zsidók megmentőinek

Érsekújvár. A városi képviselő-testület keddi ülését az érsekújvári zsidó lakosság deportálásának 60. évfordulójára való emlékezéssel, egyperces néma csenddel kezdik meg.

A helyi zsidó hitközség a várossal, a Szlovák Nemzeti Múzeum részeként működő Zsidó Kultúra Múzeumával, az Érsekújvári Művészeti Galériával, a pozsonyi Komenský Egyetem Judaisztikai Intézetével, a helyi Anton Bernolák Könyvtár Irodalmi Klubjával, valamint a Pozsonyi Kulturális Központtal közösen június 21-től július 1-ig tartó rendezvénysorozatot szervez.

Június 21-én megnyitják a városi zsinagógát a nyilvánosság számára, ahol megtekinthetik a 2900 áldozat nevét megörökítő emléktáblákat. Ugyanezen a napon leleplezik Lapka Béla és Lapka Lajos emléktábláját, az egykori Lapka kávézó homlokzatán – jelenlegi Stardust Szállodán – , melyet a ma Sydneyben élő, általuk megmentett Winter László adományozott. Kedden 19 órakor a zsinagógában tartják a zsidó költészet és a zsinagogális zene estjét. Szerdán 9-től 12 óráig az érsekújvári zsidó hitközség kultúrhelyiségében szakmai szeminárium lesz történelemtanároknak a holokauszthoz vezető eseményekről, majd 18 órai kezdettel zenés-versek összeallítás Jiří Langr Devět bran című alkotásából, Viera Stnisková és Božidara Turzonová, Pavol Šuška fellépésével. Vasárnap 15 órakor az ortodox zsidó temetőben az 1945 telén, a nyilasok által meggyilkolt 17 áldozat közös sírjánál tartanak kegyeletes megemlékezést, majd 16.30-kor Gejza Pischinger polgármester a városi hivatalban fogadja az érsekújvári hitközség képviselőit és a külföldön élő érsekújváriakat. A Pribina utcai református templomban 18.30-kor a zsidó zsinagogális zene orgonakoncertje lesz. Játszik a budapesti Dohány utcai zsinagóga vezető orgonaművésze, Lisznyai Sz. Mária és Mihalics János, énekkel fellép Derzsi Katalin, Kéval Zsuzsa és Tóth Emil, a budapesti Országos Rabbiképző főkántora. Végül, július 1-én 18.30 órakor és 21 órakor a Béke moziban vetítik Roberto Benigni Az élet szép című Oscar-díjas filmjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?