Ember és viselet

Komárom. Ember és viselet címmel egyedülálló, és a jelenlegi formájában megismételhetetlen kiállítás látható 2003. augusztus 24-ig a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában. A tárlat 19 felvidéki magyar település népviseletét mutatja be a Mátyusföldtől indulva a Palócföldön keresztül egészen Bodrogközig.

Martosi viseletVas Gyula felvételeKomárom. Ember és viselet címmel egyedülálló, és a jelenlegi formájában megismételhetetlen kiállítás látható 2003. augusztus 24-ig a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában. A tárlat 19 felvidéki magyar település népviseletét mutatja be a Mátyusföldtől indulva a Palócföldön keresztül egészen Bodrogközig.

„Múzeumunk neve tavaly májusban kibővült a magyar kultúra múzeuma megjelöléssel, és regionális intézményből az egész felvidéki magyarság intézményévé vált. Ez új kihívásokat, feladatokat is jelent számunkra, tulajdonképpen ennek első megjelenítése a mostani tárlat – tájékoztatta lapunkat Tóth Imre etnológus, a kiállítás kurátora. – Úgy éreztük, hogy a népviseletek segítségével elég látványos formában tudunk ízelítőt adni egy-egy térség, település néprajzi kultúrájából, s bemutathatjuk azt a formagazdagságot, amely jellemezte az adott vidéket.” Az anyaggyűjtésből Tóth Tibor mellett oroszlánrészt vállalt Méry Margit néprajzkutató. Az ő tudása, tapasztalatai és személyes kapcsolatai nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy megnyíltak a ládafiák, és sikerült begyűjteni a ruhákat, kiegészítőket. „Sajnos, nagyon kevesen őrzik már a népviseleteket, akik pedig igen, azok nehezen válnak meg ezektől a becses daraboktól – mondta Tóth Imre. – Mi szerettük volna a múzeum részére felvásárolni a ruhákat, de a legtöbben csak a kiállítás idejére váltak meg tőlük.”

A kiállításon 19 községből származó, összesen 41 viseletet láthat az érdeklődő. Nyugatról kelet felé haladva ezek a falvak a következők: Felsőkirályi, Zsitvabesenyő, Martos, Hetény, Izsa, Bény, Szalka, Vicsápapáti, Gímes, Lédec, Kalász, Palást, Ipolynyék, Ipolyvarbó, Bussa, Tornaújfalu, Magyarbőd, Imreg, Bári.

Amint azt a bejáratnál elhelyezett térképen is láthatjuk, bizony sok a fehér folt, egyes vidékekről egyetlen viseletet sem sikerült begyűjteni. Ilyenek például Csallóköz, Mátyusföld, Gömör bizonyos területei. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy ezeken a vidékeken korábban megindult a polgárosodás folyamata, és az emberek már a 19. század végén megváltak a hagyományos viseletektől. A kiállítás összeállítói igyekeztek minél változatosabb képet nyújtani, ezért régebbi és újabb viseleteket éppúgy találunk, mint a különböző korosztályokéit a fiatal menyecskéétől és legényétől az idősek viseletéig. „Nem szeretnénk azonban, ha a mai kor emberében az a téves nézet alakulna ki, hogy őseink állandóan ilyen díszes ruhákban jártak. Ezért a kiállítóterem bejáratában egy féri és egy női hétköznapi viseletet is elhelyeztünk. Hiszen nagyapáink, szépapáink ilyen egyszerű vászonruhában élték le életük nagy részét” – magyarázta Tóth Tibor.

A népviseleti kiállítást egy ősbemutatónak számító fotótárlat teszi még vonzóbbá és teljesebbé: a falakat Manga János fényképei díszítik. Az egykori Hont megyében, a ma Ipolysághoz tartozó Pereszlényben született néprajzkutató, muzeológus 1940 elején bejárta a Felvidék számos régióját; a kiállításon látható 70 fénykép 14 felvidéki faluban készült: Martoson, Szentpéteren, Izsán, Kéménden, Menyhén, Zsérén, Kolonban, Mohiban, Deménden, Nagyhinden, Nagycétényben, Pereszlényben, Szécsénkén és Ipolybalogon. „Szeretnék köszönetet mondani Czövek Juditnak, az MTA Néprajzkutató Intézete munkatársának, hogy erre a néhány hónapra rendelkezésünkre bocsátották ezeket a rendkívül értékes felvételeket. Egyúttal pedig arra kérünk mindenkit, akinek még a birtokában vannak népviseletek, vagy bármilyen más, a népművészethez, a népi mesterségekhez kötődő szerszámok, tárgyak, s azokat fel szeretné ajánlani vagy el akarja adni múzeumunknak, keressen meg bennünket” – tette hozzá Tóth Tibor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?