Elutasítják az állattetemek elásásának tervét a Farkas-hegynél

1
Galgóc |

Galgóc városi képviselő-testülete elutasítja annak a lehetőségét, hogy a Farkas-hegy hulladéklerakót alternatívaként számításba vegyék a száj- és körömfájás  járvány miatt elhullott vagy leölt állatok elásására. Erről a képviselők a rendkívüli testületi ülésen döntöttek.

Az ülést a „Spolu pre Hlohovec” (Együtt Hlohovecért) képviselőcsoport kezdeményezte.

„Március végén a médiában és a közösségi hálózatokon elterjedt az a hír, hogy a kormány a száj- és körömfájás járvány miatt elhullott állatok elásására több alternatív helyszínt is fontolgat, köztük a Farkas-hegy hulladéklerakót is. Miután ezeket az információkat ellenőriztük a Galgóci Járási Hivatalnál, a hír megerősítést nyert”

 – közölte Patrik Voltmann városi képviselő és Nagyszombat megye (TTSK) alelnöke.

Ivan Baranovič,  Galgóc polgármestere szintén egyértelmű „nem”-et mondott arra, hogy az állattetemek esetleges elhelyezését a hulladéklerakón tervezzék.

A csütörtöki testületi ülésre meghívta a járási hivatal vezetőjét, Martina Daniškovát és a hivatal környezetvédelmi osztályának vezetőjét, Alica Fridrichovát is. Ők azonban távolmaradásukat azzal indokolták, hogy minden, a témával kapcsolatos információért és kérdésért a Szlovák Belügyminisztériumhoz kell fordulni.

Baranovič hozzátette, hogy miután a sajtóban megjelentek a hírek állattetem-elásás lehetőségéről, kapcsolatba lépett Richard Takáč mezőgazdasági miniszterrel (Smer-SD), aki azt mondta neki, hogy egyelőre nem terveznek állattetemeket elhelyezni a hulladéklerakón.

A polgármester azt is elmondta, hogy erről a kérdésről beszélni szeretne Peter Pellegrini államfővel is, aki április végén látogatást tesz Galgócra.

Az ülésen felszólalt Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke is. Bejelentette, hogy a száj- és körömfájás-járvány lesz az egyik fő téma a következő megyei képviselő-testületi ülésen. Kiemelte, hogy a hulladéklerakót 2018 óta lezárták, és később úgy döntöttek, hogy „rekultiválják”, mivel a megye egyik legnagyobb környezeti terhelésű területeként tartják számon.

„Ezért teljesen alkalmatlan arra, hogy egyáltalán felmerüljön: ezt a területet bármilyen tárolásra, pláne nagy mennyiségű elhullott vagy leölt állatok tárolására használják”

 – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra a nyílt levélre is, amelyben több mint harminc regionális és helyi önkormányzati vezetővel együtt azt kérik a kormánytól, hogy zárják ki az állattetemek elásására kijelölt helyszínek közül a települések közvetlen környezetét és az ivóvízforrások környékét.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?