Nyitra. A beidézett tizennégy tanú közül csak négyen voltak hajlandóak a bíróság előtt vallomást tenni a nyitrai cukorgyár birtoklásáért még 1996-ban folytatott harc részleteiről. Az öt vádlott között ott ült a helyi alvilág fejének tartott Ľuboš F.
Eltűnt koronatanú, elhalasztott tárgyalás
Az ügyben most a koronatanú holléte a legnagyobb kérdés, Dušan S. ugyanis nővérével és cégének ügyvivőjével együtt hónapokkal ezelőtt eltűnt, és senki sem tud róluk semmit. A bíró kérte a kerületi rendőr-főkapitányságot, hogy kezdje el a keresésüket, és ha nem járna sikerrel, kész az Interpolhoz fordulni.
A vád szerint Ľuboš F. és tettestársai 1997-ben megzsarolták Dušan S-t: ha nem fizet ki hatmillió koronát és nem adja át cégének felügyeleti jogát, továbbá a teljes vagyonával való rendelkezés jogát „védelmezőinek”, őt és családját is megölik. Dušan S. ugyan nem fizetett, de a cég ügyvivője 11 millió koronát adott az egyik vádlottnak, és csak ezt követően tett feljelentést. Ľuboš F. az őt ért vádak alól 1998 januárjában sajtótájékoztatón akarta tisztázni magát, de ezt már nem tarthatta meg, mert előtte letartóztatták, amiért az egyik nyitrai szórakozóhelyen megtámadott egy rendőrt. Akkori védőügyvédje szerint – aki most tanúként állt a bíróság elé – az egész incidens konstruált volt, és neki el is mondta a nyomozó, hogy ürügyet kellett találniuk Ľuboš F. letartóztatásához, nehogy elmondhassa, mi az igazság a cukorgyár privatizációjának ügyében. A tárgyalást a bíró bizonytalan időre elhalasztotta, folytatás csak akkor várható, ha felbukkan a koronatanú, vagy kiderül tartózkodási helye és távollétének oka.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.