Először szerveznek családi tábort

családi tábor
ALSÓSZELI |

Első alkalommal szerveznek családi tábort kicsiknek és szüleiknek. Az érdeklődés nagy, ezért várhatóan lesz folytatás.

Jóval a jelentkezési határidő letelte előtt beteltek a helyek a Manócska első családi táborba, amely július 4-6-án valósul meg Alsószeliben.

Társaságra vágynak

Az ötletgazda, Kelemen Kata maga is kisgyermekét nevelő édesanya. A szervezésben az motiválta, hogy egy hiánypótló rendezvényt indítson el. „Alapvető jelenség, hogy a gyerekeiket otthon nevelő anyukák egy idő után magányosak lesznek az állandóan ismétlődő mindennapos feladatoktól, a koronavírus miatt hozott intézkedések alatt méginkább érezhető volt a bezártság, elszigeteltség. Elsőgyerekes anyukaként magam is észrevettem, hogy főleg a kezdő szülők minimális társasági életet élnek, hiszen szinte minden program a felnőttekhez igazodik, többnyire hangos, dübörgő, cigifüstös rendezvények vannak mindenfelé. Egy idő után az anyukák elkezdik keresni a környezetükben a lehetőségeket, hogy a közösségi oldalak csoportjai kívül személyesen találkozhassanak másokkal, megoszthassák problémáikat, kérdéseiket, közösen tölthessenek el kicsit több időt, mint amennyit egy-egy nekik szóló programon eltölthetnek, vagy hasonló gondolkodású szülőkkel megismerkedhessenek. Mindezt úgy szeretnék, hogy a gyerekük is velük lehet, és hozzájuk igazodjanak a körülmények. Hiába vannak például olyan fesztiválok, ahol gyerekeknek szóló programokat is kínálnak, ha valójában minden a felnőttekhez idomul. A Manócska tábor teljes egészében a kisgyerekekhez és a szüleikhez, nagyszüleikhez igazodik, a gyereket ugyanis bárki elkísérheti. Nem gyermekmegőrzőként kell elképzelni, hanem épp az a lényeg, hogy a gyerek a kísérőjével tölthesse a napot” – mondta el lapunknak Kelemen Kata, aki Nagyszombat megyéhez adott be sikeres pályázatot a megvalósításra, de hangsúlyozta, a falu polgármestere, Kovács Lajos is mindenben támogatja, illetve a nyitrai egyetem óvodapedagógus hallgatói, valamint helyi szervezetek tagjai, többek között Szarka Gabi, Kozmér Kati és Szabados Kati lesz a segítségére. 

Mindent a gyerekekért

A helyi kultúrház udvarán megvalósuló táborban reggeltől késő délutánig különféle programokon vehetnek részt a 0-6 éves gyerekek és kísérőik, lesz Ringató foglalkozás, népi játékok, éneklés, gyermekjóga, meseolvasás a gyerekeknek, előadások, alkotóműhelyek a szülőknek a barefoot lábbelikről, a babahordozásról, a mosható pelenkákról és betétekről, a szoptatásról, valamint arról, hogyan érdemes gyerekekkel utazni. „Standokat alakítunk ki, tehát nem kötött időben lesznek előadások, hanem minden nap más témával foglalkozunk majd egész nap, az érdeklődők akár egyéni tanácsadást is kérhetnek az egyes témákkal kapcsolatban. Az Alszik - Alsószeli Szabadidő Klub és a mellette működő Zele törzs jóvoltából két jurtát is felállítunk az udvaron, ahol a meseolvasást tartjuk majd, aki szeretne, ebéd után ott megpihenhet, illetve olvasósarok is lesz, ahová mindenki hozhatja a kedvenc könyvét. Teret adunk a közös beszélgetésekre, étkezésekre, szabad játékra, ezeket nem megszakítani fogják a programok, hanem párhuzamosan lehet részt venni rajtuk. Az óvodás korúak számára felügyeletet is biztosítunk, a kultúrházban pedig lehetőség lesz alvásra, szoptatásra, pelenkázásra a legkisebbeknek” – részletezte a főszervező. A megyei támogatásból játékokat, pokrócokat, poharakat, tányérokat vásárolnak, így a jövőben feltehetően nem csak a jövő nyáron szerveznek újra tábort, hanem egynapos anya-gyerek klub létrehozását is tervezik Alsószeliben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?