Elő akarták állítani a tornaljai polgármestert

Tornalja |

<p>Nem jelent meg a kedd reggelre elrendelt kihallgatásra a Nagyrőcei Járási Rendőrkapitányságon Dubovský László, Tornalja polgármestere, emiatt elő akarták állítani a rendőrök.</p>

Értesüléseink szerint kora reggel állandó lakhelyén keresték a polgármestert a rendőrök, aki ekkor még készségesen a rendelkezésükre állt. Eztuán a rendőrök a városi hivatalba is elkísérték Dubovskýt. Ide azzal az ürüggyel ment be, hogy néhány dokumentumot magához kell még vennie. A polgármester - miután saját kulcsaival kinyitotta a városháza főbejáratát - bement, majd a rendőrök előtt becsapta a főbejáratot, és ezután eltűnt az épületben. A rendőrök már hiába keresték a nap folyamán többször is a városi hivatalban, kedd délutánig nem tudták megtalálni.
Branislav Valaštek, a Nagyrőcei Járási Rendőrkapitányság igazgatója lapunknak annyit mondott, a rendőrök a Nagyrőcei Járási Ügyészség indítványára kezdték keresni Dubovskýt. „A nyomozati anyaggal foglalkozó ügyész kérte Dubovský előállítását kihallgatás és büntetőeljárásával kapcsolatos teendők miatt. Kedd délután három óráig még nem sikerült megtalálnunk a polgármestert, de a keresést tovább folytatjuk. Az előállításnál szakmai hiba történt, a hibázó rendőrök ellen vizsgálat indul.“ – mondta el Branislav Valaštek, a Nagyrőcei Járási Rendőr-kapitányság igazgatója.
Értesüléseink szerint a polgármester előre elrendelt kihallgatásának napján szolgálati útra akart indulni Besztercebányára. Telefonos megkeresésre nem volt hajlandó nyilatkozni. A polgármester ellen hivatali jogkörrel való visszaélés és hűtlen kezelés miatt folyik eljárás.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?