NyitraEgész Nyitra megyére kiterjedő akciót tart holnap (pénteken) 16.30 és 20.30 között a közlekedésrendészet.
Ellenőrzik a gyalogosokat
Nyitra
Egész Nyitra megyére kiterjedő akciót tart holnap (pénteken) 16.30 és 20.30 között a közlekedésrendészet. Elsősorban azt ellenőrzik, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok a késő délutáni, esti órákban, azaz korlátozott látási viszonyok között viselnek-e láthatósági mellényt, illetve más, fényvisszaverő elemet – tájékoztatta lapunkat Božena Bruchterová megyei rendőrszóvivő. A gépjárművezetőknél ugyanakkor az ittas sofőrök kiszűrésére helyezik a hangsúlyt. Holnap gyakrabban járőröznek a rendőrök a temetők környékén is, a parkolókban és a gyalogátkelőhelyeknél. A baleset-megelőző akció keretében fényvisszaverő elemeket osztanak a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. „A folyamatos figyelmeztetés ellenére épp a balesetnek leginkább kitett, legveszélyeztetettebb csoportok nem tudatosítják, mennyire fontos betartani a látni és látszani elvet” – mutatott rá a szóvivő. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.