Összefogással és a sikeres pályázatnak köszönhetően épül meg a csatornahálózat.
Elkezdték a csatornahálózat megépítését, két év alatt készül el
A két csallóközi település 2012-ben először külön-külön jelentkezett a csatornahálózat megépítésére vonatkozó felhívásra. Sikertelenül. 2015-ben összefogtak, és megalapították Hodos és Nagyabony Községek Csatornázási Társulását azzal a céllal, hogy nagyobb eséllyel indulhassanak a csatornahálózat megépítésére kiírt pályázati felhíváson. Mindkét községben időben elkészült a tervdokumentáció, rendezték a földterületek tulajdonjogi viszonyait, megkapták az építkezési engedélyt, már csak a megfelelő pályázati felhívásra vártak.
A Környezetvédelmi Alap végül tavaly júliusban tette közzé a pályázati felhívást, amelyre a társulás azonnal reagált. Az előkészített közös pályázatot tavaly októberben pozitívan bírálták el, és a Környezetvédelmi Alap a két falu csatornahálózatának a kiépítésére 10 771 200 eurót hagyott jóvá. Ehhez az összeghez a községeknek nem kell önrésszel hozzájárulni. A társulás egy külső céggel bonyolíttatta le a közbeszerzési eljárását, a kivitelezésre kiírt pályázatot pedig a galántai AVA-stav Kft. nyerte el.
Összesen 23,6 kilométernyi csatornahálózat megépítését kell elvégezni, ebből közel 10 kilométeres szakasz Hodosban, 8.5 kilométeres szakasz pedig Nagyabonyban lesz, összesen több mint ezer bekötéssel és falunként 7-7 átemelő állomással. A kiépített hálózatot a Nyugat-szlovákai Vízművek dunaszerdahelyi fióküzeme kezeli majd.
„Egyelőre minden a terv szerint halad, de még nagyon az elején járunk. Hogy befolyásolja-e és ha igen, milyen mértékben az építkezést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kialakult helyzet, nehéz megjósolni. Apró csúszások előfordulnak, mert a beszállító partnercégeknél már most munkaerő-kiesések vannak a megszorító intézkedések miatt. Szerencsére ezek azonban vis major okok miatt történnek, így nem minősülnek szerződésszegésnek. Valószínűsíthető, hogy ha marad a jelenlegi helyzet, a jövőben gondok lehetnek az anyagbeszerzéssel, de ezt nem lehet előre megjósolni. Örülök annak, hogy pillanatnyilag minden az ütemterv szerint halad” – mondta Balódi László, Hodos polgármestere.
„A terveknek megfelelően a munkálatok március elején elkezdődtek Nagyabonyban az 572-es másodrendű légi út közelében. Egyelőre egyetlen váratlan esemény történt, egy rövid útszakaszon ugyanis beszakadt a felület, és ez valószínűleg valamennyire hátráltatni fogja a munkálatokat. Azzal számolunk, hogy a csatornahálózat kiépítése két évig tart. Ehhez nagy szükségünk lesz a lakosság megértésére és türelmére” – mondta Gányovics Júlia, Nagyabony polgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.