Elkezdődött a Jókai Mór Nyári Egyetem

Jókai Mór Nyári Egyetem
Komárom |

A pedagógusoknak szóló – és sorrendben a 31. – nyári egyetem idén több aktuális kérdés- és problémakör köré csoportosul.

A péntekig tartó nyári pedagógiai műhely ünnepélyes megnyitójára a Tiszti Pavilonban került sor, amelyet fellépéseikkel a Cantus Iuventus kórus, Bajcsi Boglárka és a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara (SE BPK) oktatóinak klasszikus zenei triója színesítettek.

Az SZMPSZ részéről Fekete Irén elnök üdvözölte a közönséget. A szakmát nyomasztó problémákkal kapcsolatban elmondta, azok hátterében nem annyira az alacsony bérezés, mint inkább az áll, hogy a pedagógusi lét sokkal nehezebb, mint valaha. A tanítók szerinte a „kor tükrei”, akiknek folyton meg kell felelniük az uralkodó tendenciáknak. Emellett meg kell őrizniük az alapvető emberi értékeket, újra kell azokat teremteniük – fejtegette többek között.

Keszegh Béla (független) komáromi polgármester érintette a tananyag kezelésének kérdését, ami szerinte gyorsan változik és módosul. Ezzel kapcsolatban azt tartja a legfontosabbnak, hogy a diákok aztán mit tudnak belőle felhasználni a digitális korban. Örül neki, hogy a nyári egyetem programpontjai közül több is ezekre keresi a válaszokat. Juhász György, a Selye János Egyetem (SJE) rektora kritizálta a szlovák oktatásügy állapotát, többek között konkrétan azt, hogy az állam nem fektet be az iskolaügybe. Közös együttműködésre, társadalmi vitára invitálta az érintetteket, hogy így alakítsák ki a szlovákiai magyar oktatási stratégiát – mert enélkül a SJE sem tud hosszú távra tervezni. Végül Szőköl István, a Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet – amely egyben a nyári egyetem társszervezője – igazgatója szólalt fel. Egyebek mellett elmondta, a műhelymunkák során a résztvevők arra törekednek, hogy minőségi pedagógusokká váljanak. A „minőségi” jelző szerinte azt is jelenti, hogy a tanárok és a diákok jól érzik magukat az adott intézményben – ami egyebek mellett azért aktuális probléma, mert egy felmérés szerint a szlovákiai tanulók 67%-a nem szeret iskolába járni.

A nyári egyetem nyitóelőadását Varga László, a SE BPK dékánja tartotta „Mit is jelent intelligensnek lenni? Hol a boldogság mostanábancímmel. A résztvevők négy műhelyfoglalkozás közül választhattak. Az első az osztályfőnökök specializációs képzésére, míg a második a vizuális nevelés holisztikus szemléletére irányul. A harmadik a Vág és Garam közének néphagyományát dolgozza fel, míg negyedik opcióként a kreatív és kritikai gondolkodás szerepéről tanulhatnak a pedagógusok.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?