Elfogadták Párkány beruházási tervét

Párkány óvoda
Párkány |

A képviselőtestület decemberi ülésén egyebek mellett elfogadta a város jövő évi beruházási tervét. A terv szerint több mint 1,5 millió eurót szán fejlesztésekre az önkormányzat.

„A tervezett beruházások közül hármat emelnék ki: a Bartók utcai és a Szövetkezet sori óvoda rekonstrukcióját, valamint a biciklikölcsönzőt” – tájékoztatta lapunkat Dudás Ágnes, a városi hivatal sajtóreferense.

A Bartók utcai óvoda rekonstrukciójára a város 600 ezer eurót, a Szövetkezet sori óvoda felújítására 350 ezer eurót hagyott jóvá. A Mária Valéria kerékpárkölcsönző létrehozását 430 ezer euróval támogatja a város. 114 ezer eurót kap az Ady Endre alapiskola a pavilonjait összekötő folyosó építésére. Az Enerbyt vállalat kezelésében levő ingatlanok tatarozására a város 50 ezer eurót fordít. 18 ezer eurót hagytak jóvá az egykori OPKS mögötti garázsok lebontására.

A beruházási terv részeként elfogadták a projektdokumentációs tervek kidolgozását is. Erre a célra a testület 45 300 eurót hagyott jóvá. A város a szociális otthon épületében bérlakásokat alakítana ki. Az ezzel kapcsolatos projekt kidolgozására 20 ezer eurót hagytak jóvá a képviselők. A központi autóbuszpályaudvar rekonstrukciójával kapcsolatos projektre 4 ezer, a piac felújításával kapcsolatos projektre 4 ezer, a Nánai út járdáival kapcsolatos projektre 5 ezer, a Nánai úti parkolók projektjére 5 ezer, egy új műfüves focipálya tervezetére 5 ezer és a Szövetkezet sori óvodával kapcsolatos projekt kidolgozására 1200 eurót hagyott jóvá a testület. Ezer eurót szavaztak meg egy Szent Imrét ábrázoló szobor tervének elkészítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?