Életmentés és habparti a bősi parkban

Bős |

<p>Tizennyolcadszor rendezte meg az Országos Akadályversenyt, az Elsősegélynyújtó Versenyt pedig másodszor a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szeptember 12-15. között Bősön. Közel 120 cserkész gyűlt össze négy napra a bősi parkban, hogy bizonyítsa rátermettségét cserkésztudásból és elsősegélynyújtásból egyaránt.</p>

Nem kedvezett az időjárás a versenyen résztvevőknek, de a mondás szerint, ha cserkészrendezvényen esik az eső, a cserkészet megalapítója, Baden-Powell szelleme van közöttük. Talán ezért sem csüggedtek a cserkészek, és az eső ellenére is vidáman vettek részt a programokon. Pénteken az akadályversenyen két kategóriában kiscsoportonként indultak a versenyzők. A fiatalabb kategóriában indulók (10-15 évesek) közel 20 kilométeres túrán, az idősebb kategória résztvevői (15-18 évesek) pedig közel 30 kilométeres túrán ismerték meg Csallóköz és a Duna árterének szépségeit, közben pedig különböző állomásokon adhattak tanúbizonyságot cserkésztudásukról. Az első helyezést a „kicsik” között a bősi Főnix őrs, a „nagyoknál” pedig a kürti Láma szeme sötétkék őrs érte el. „Az akadályverseny célja, hogy az őrsöt, mely a cserkészetünk alapja, minél jobban összekovácsolja. Megtanulják, hogy a feladatokat csak egymásra támaszkodva, közösen lehet igazán jól elvégezni, és ez a legfontosabb hozadéka a versenynek, nem a helyezés” – mondta Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"122394","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"149","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Szombaton orvosok, mentőtisztek, egészségügyben dolgozók bevonásával valósították meg a II. Elsősegélynyújtó versenyt. A fiataloknak többek között ismerniük kellett az újraélesztés szabályait, fel kellett ismerniük a szívinfarktus tüneteit, gerincsérülést, medencetörést is el kellett látniuk. A bírák pontozták a helyzetfelismerést és a csapatmunkát is egyaránt. A fiatalabb kategória győztese a csallóközcsütörtöki 66. számú Szent Jakab cserkészcsapat versenycsapata, idősebb kategóriában a legjobbnak az ipolysági 27. számú Szent Imre cserkészcsapat versenyzői bizonyultak. „Az elsősegélynyújtás elsősorban a gyakorlatban való alkalmazásról szól. Ezért is hoztuk létre ezt a versenyt, hogy cserkészeink az elméleti tudásukat élethű szituációkban próbálhassák ki” – közölte Dudich Tamás mentőtiszt, az elsősegélynyújtó verseny koordinátora.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"122400","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A verseny után bemutatót tartottak a bősi önkéntes tűzoltók, majd a szentmise után a cserkészek táncházban és teaházban lazíthattak a hétvége megpróbáltatásai után. (szmcs-p) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?