Kassa. Huszonöt évtől életfogytiglan terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik azt a huszonkilenc éves férfit, akit gyilkosságra való felbujtás alapos gyanújával vettek őrizetbe.
Életbiztosítást kötött áldozatára, majd meg akarta öletni
A rendőrséget a bérgyilkos-jelöltek értesítették, miután a felbujtóval folytatott beszélgetéseiket magnóra vették, majd CD-re másolták. A hangfelvételeken, amelyek bizonyítékként szolgálnak a nyomozás során, a megbízó a tervezett gyilkosságokkal kapcsolatosan ad konkrét tippeket a két férfinak, hangsúlyozva, hogy baleset látszatát kell kelteniük. Szó esik pisztolyról, sőt motoros fűrészről is, a megbízó továbbá többször említést tesz anyagi gondjairól, amelyeket kizárólag ily módon lenne képes megoldani.
Jana Demjanovičovától, a kerületi rendőrkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, az ügyben a két bérgyilkos-jelölt is gyanúsítottként szerepel, mivel hónapokon keresztül zsarolták és fenyegették megbízójukat, természetesen azzal, hogy mindent elmondanak a rendőrségnek. Megfélemlítéssel sikerült elérniük, hogy Maroš K. egyikükre írassa Seat típusú gépkocsiját. A zsarolók megszerezték az autó forgalmi engedélyét, sőt Maroš K. személyi igazolványát is, amelynek felhasználásával a tulajdonjog átruházását igazoló meghatalmazást írtak saját maguknak. A dokumentumot aztán Maroš K. jelenlétében szabályosan hitelesíttették egy kassai jegyzővel. A rendőrségnek mindezekről maga a megbízó számolt be, aki ellen egyébként nem kellett elfogatási parancsot kiadni, mivel az első idézésre megjelent a kapitányságon. Jelenleg vizsgálati fogságban van, és ha az ügyészség bebizonyítja bűnösségét, a három merénylet kitervelője akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat.
A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, mivel vette rá Maroš K. kiszemelt áldozatát arra, hogy egyedüli kedvezményezettként tüntesse fel őt. A zsarolókká előlépett bérgyilkos-jelöltek szabadlábon védekezhetnek, sikeres bizonyítási eljárás esetén négytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.