Elénekelték a kolbászhimnuszt

Érsekújvár. Ágyúlövéssel kezdődött október utolsó szombatján a harmadik érsekújvári kolbászkészítő verseny, amelyet ezúttal a főtéren rendezett meg a város önkormányzata és a Csemadok helyi alapszervezete.

Gejza Pischinger polgármester nyitotta meg a fesztivált. A perbetei mazsorettek után vidám műsorával bemutatkozott a tardoskeddi Fehér Akác asszonykórus és a falu citerazenekara, majd a jattói muzsikusok következtek. A vendégek részt vehettek a nyilvános disznóvágáson. A tizenöt hazai és magyarországi csapat röviddel kilenc óra után látott munkához. Az ízlésesen díszített asztalok mellett kemény munka folyt, a versenyzők mesterszakács módjára ízesítették a húst és töltötték a kolbásznak valót. A főszerep természetesen a jóféle magyaros, pikáns fűszerpaprikáé volt. Záhorszky Elemér, a verseny ötletadója 2005-ben rendezte meg a Csemadok érsekújvári alapszervezetének lelkes csapatával és a városi művelődési központtal közösen az első kolbászfesztivált, amelynek korábban nem voltak hagyományai a városban. Berényi Margittól, a Csemadok helyi szervezetének elnökétől megtudtuk, még 2004-ben kaptak egy kedves meghívást a magyarországi Békéscsabára az ottani hagyományos kolbászfesztiválra. A szíves vendéglátást illet viszonozniuk, a békéscsabai csapatok azóta már állandó vendégei és versenyzői az érsekújvári rendezvénynek. Az első fesztiválon is két békéscsabai csapat érdemelte ki az első helyezést. A Csabai Kolbászklub Egyesületről tudni kell, hogy ma már kétszáz tagot számlál, és feladatuknak tartják a csabai kolbász népszerűsítését, valamint a hagyományőrzést. Az érsekújvári fesztiválszervezők közül ketten, Záhorszky Elemér és az idei fesztiválra húst biztosító Oláh János tiszteletbeli tagok.

Az 1998-ban létrehozott békéscsabai kolbászklub elnöke, Uhrin Zoltán nagy sikert aratott az érsekújvári főtér nagyszínpadán, amikor elénekelte a kolbászhimnuszt. A fesztivál napján a délutáni órákban a Szerbiából érkező 3+2 zenekar gondoskodott arról, hogy a verseny részvevői jó hangulatban töltsék a nap hátralévő részét. Kürtős- és mézeskalácsot, murcit és jóféle bort is lehetett kapni a fesztiváli vásárban, de a legnagyobb sikere a különféle ízesítésű és hosszúságú, igazi mestermunkának számító kolbászoknak volt.

Eredményhirdetés

Az első helyet a zsűri az érsekújvári Vas Károlynak és Champion nevű csapatának ítélte oda; második lett a nagymegyeri Kati csapat, harmadik helyen pedig az ugyancsak érsekújvári Paprika csapata végzett. Közönségdíjas lett az érsekújvári Gremen Team csapata, mert a vendégek megítélése alapján övék volt a legszebben díszített asztal. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?