Elbírálásra várnak a pályázatok

Szentes |

<p>A Királyhelmec tőszomszédságában található községben az elkövetkező időszakban különböző pályázatok útján elnyert támogatásokból több olyan fejlesztést is megvalósíthatnak, melyeket a település önállóan képtelen lenne finanszírozni.</p>

 

Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, az esővízelvezetőrendszer korszerűsítéséhez ebben az évben a környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztériumtól igényeltek támogatást. A 450 ezer eurós összköltséggel elvégezhető beruházás keretében a falu központjában található árok medrét betonelemekkel raknák ki, valamint egy, a csatornán átívelő új híd is épülne. Érdekesség, hogy a rekonstrukció elvégzése előtt a vízelvezető-árkot és az átépítésre váró hidat is bérbe kellett vennie a településnek, ugyanis ezek egyike sem képezi a község tulajdonát, viszont az áradásokkor keletkező problémákat rendszeresen a falunak kell megoldania. A beadott projektről - mely költségeinek csupán az öt százalékos önrésze terheli a pályázót - az elkövetkező hetekben születik döntés. Szentesben idén 3-4 kamerával működtetett térfigyelő rendszert is szeretnének kiépíteni, az ehhez szükséges pénzt a belügyminisztériumhoz eljuttatandó pályázat útján próbálják elnyerni. A helyi alapiskolának otthont adó ingatlan felújításának folytatása ugyancsak a megvalósításra váró tervek között szerepel. Az elmúlt években az épület új tetőszerkezetet kapott, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, most pedig - a pénzügyminisztérium támogatásával - az építmény külső falait burkolnák újra, valamint felújítanák a szociális helyiségeket is. A beadott pályázatot valószínűleg még ebben a hónapban elbírálják.

Szentesnek korábban a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési programjából sikerült jelentős összegű támogatást kapnia, így 2010-ben a településen 200 ezer eurót meghaladó fejlesztés keretében több kilométernyi járdaszakaszt újítottak fel. A polgármester tájékoztatása szerint ezt a munkát az elkövetkező időszakban, ugyancsak pályázat útján elnyerhető források felhasználásával szeretnék folytatni.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?