Dunaszerdahely. Egyelőre nincs gyanúsítottja az egymillió hatszázezer koronás rablásnak, mely november 2-án, fényes nappal történt a Tatrabank épülete mellett. Az első információk kétmillió koronáról szóltak, azóta a rendőrség hivatalos közleményben pontosította az összeget.
Egymillió hatszázezer koronát raboltak el
A pénzt az Audi autószalon egyik alkalmazottjától rabolták el délelőtt fél 10-kor egy forgalmas körforgalom melletti parkolóban. A könyvelőnő épp a bankba sietett a pénzzel, amikor megtámadták és kirabolták. Állítása szerint egy 25–30 év körüli férfi tépte ki a kezéből a táskát, abban pillanatban, amikor kiszállt az autóból. Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőrfőkapitány elmondta, a személyleírás alapján nem sokra jutottak, az illető a sértett elmondása szerint ugyanis parókát és hétköznapi ruhákat viselt. Egyelőre nincs gyanúsítottjuk, sem olyan információjuk, amely nyomra vezethetne. Ellenőrizték az Agip benzinkút biztonsági kameráinak felvételeit is. „Azt tudjuk, hogy az illető gyalog távozott a benzinkút irányába, de sajnos a felvételen nem látható, mert a biztonsági kamera az autómozgásokat figyeli” – nyilatkozta Both.
Az eset fényes nappal, egy forgalmas csomópontban történt; a parkoló mellett egy körforgalom, egy benzinkút és egy étterem is található. A tettes öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
Az autószalont üzemeltető DS Car központjának munkatársai nem nyilatkoztak. (jom)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.