LECZO ZOLTÁNNagykapos.
Egyéves a Magyar Ház
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14145702606356_30.jpg.webp?itok=sOnPK0SS)
LECZO ZOLTÁN
Nagykapos. Egy évvel ezelőtt jelent meg a Bodrogköz és az Ung-vidék új közéleti-kulturális kiadványa, a Nagykapos és Vidéke Társulás által kiadott Magyar Ház első száma.
Gabri Rudolf, a szervezet elnöke, a lap felelős szerkesztője elmondta, az újság első száma rendhagyó módon már egy jubileumi szám volt, a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház megalapításának 10. évfordulója alkalmából jelentették meg. A lapszámban a 2003 és 2013 között eltelt évtized történéseit foglalták össze, beszámoltak az intézményben folyó aktuális munkáról, interjút közöltek Skultéty Csabával, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársával, valamint megemlékeztek az időközben elhunyt Herczegh Géza jogtudósról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, Nagykapos szülöttéről is. A második számot Erdélyi János születése 200. évfordulója tiszteletére a város legismertebb szülöttének szentelték. Skutéty Csaba publicista időközben a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban tartotta új könyvének, a Vannak vidékek, féltett kishazák – az én Ung-vidéki Nagykaposomnak a bemutatóját, így a harmadik lapszámban a könyv képanyagának egy részét is megjelentették, valamint egyebek mellett folytatásokban közölni kezdték a Nagykapos és Vidéke Társulás által megjelentetett, A leleszi premontrei apatság története című helytörténeti munkát is. A nyáron kiadott negyedik számban a város nevének első írásos formában való említése 800. évfordulójára emlékeztek.
Gabri Rudolf tájékoztatása szerint az olvasóktól kapott pozitív visszajelzések azt bizonyítják, hogy van igény az egyelőre negyedévenként megjelentetett lapra. Az ugyan egyelőre nem tisztázott, hogy az egyébként kereskedelmi forgalomba nem kerülő Magyar Ház megjelenését milyen forrásból finanszírozzák a továbbiakban, de az év végéig biztosan kiadják a lap újabb számát is, és a megkezdett munkát az elkövetkező években is folytatni szeretnék.
A közéleti-kulturális lap általában 1000 példányban jelenik meg, a város 800 éves jubileuma alkalmából azonban 2000 példányt adtak ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.