Dunaszerdahely. A dunaszerdahelyi Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat december 12-től érvényes új menetrendje egy évig lesz érvényben, de előfordulhat, hogy jövőre egyes járatokat törölnek, ha a költségvetési problémák esetében nem születik kedvező megoldás.
Egyelőre nem töröltek egyetlen járatot sem
„Kormányszinten folynak a tárgyalások a tömegközlekedés megfelelőbb finanszírozásáról, és változások elképzelhetők akkor is, ha a megyék hatáskörébe tartozunk majd – nyilatkozta Michal Humenník, a dunaszerdahelyi SAD igazgatója. – Minden attól függ, megfelelő mértékben fedezik-e a költségeinket.” A korábbi menetrendhez képest a Dunaszerdahelyi járásban számottevő változtatás nincs, a járatok számát egyelőre nem csökkentették.
Galánta, Szered és Dunaszerdahely városi tömegközlekedéséről jövő héten tárgyalnak a helyi önkormányzatok illetékeseivel. „Költségvetési hiányunk miatt nagyobb támogatásra lesz szükség, és emelkedtek az üzemanyagárak is. Az előzetes tárgyalások alapján azonban pozitív döntés várható” – jelezte Humenník.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.