Egyelőre nem lesznek elbocsátások a Bodrogközben

Királyhelmec |

<p>Egyelőre nem terveznek tömeges elbocsátásokat a Bodrogköz legtöbb alkalmazottat foglalkoztató üzemében, az M. B. E. Kft.-ben. Hogya György, a cég minőségirányításáért is felelős logisztikai igazgatója lapunknak elmondta, a személygépkocsik utasterében használt kábelkötegeket gyártó üzemet 2006 májusában nyitották meg.</p>

Korábban a vállalatnál több mint 600 ember dolgozott, jelenleg 400-nál kevesebb alkalmazottat tudnak foglalkoztatni. Az elmúlt év végén a gazdasági világválság hatásait már a régióban is érezhették, így a vezetés döntéskényszerbe került. A megrendelések csökkenése miatt vagy komoly létszámleépítésbe kezdenek - tovább növelve ezzel a régióban élő állástalanok számát -, vagy átszervezik a termelést.

A cég megmaradása és a munkahelyek megőrzése érdekében az utóbbi lehetőséget választották. Jelenleg a hét három napján, két műszakban folyik a termelés, január végétől pedig újra a hét négy napján fognak dolgozni. Mivel a „kábelgyár“ további sorsáról most is tárgyalások folynak, a logisztikai igazgató szerint a jelenlegi helyzetben a cég jövőjével kapcsolatosan felelőtlenség lenne találgatásokba bocsátkozni.

Az egyeztetések lezárulta után, kb. két hét múlva több információ áll rendelkezésükre, a nyilvánosságot a körülmények ismeretében tájékoztatni fogják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?