Régió

Egyelőre a Legfelsőbb Bíróság sem hallgattatta el a „zenélő házat"

Párkány | A Legfelsőbb Bíróság (NS) döntése után a párkányi (Štúrovo) Kossuth utca lakói abban bíznak, hogy Verdi La Traviata c. operájának Plácido Domingo előadásában tolmácsolt áriája, amelyet 16 éve hallgatnak napi 16 órában, hamarosan elhalkul. Az ária az utca egyik lakójának házában szól. A Legfelsőbb Bíróság a város 2015-ös, előzetes intézkedését erősítette meg, amely megtiltotta a lakosok zenével történő zaklatását.
TASR

2018. április 9. 17:55

zenélő ház
- Gulyás Zsuzsanna felvétele

Tudjuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság a múlt hónapban megerősítette a Nyitrai Kerületi Bíróság döntését, és egyúttal a mi döntésünket is. Eddig azonban a bírósági határozatot nem kaptuk meg, várnunk kell még. Ezek után további lépéseket tehetünk. A célunk, hogy a határozatban foglaltaknak eleget tegyünk” – közölte Eugen Szabó, Párkány polgármestere. 

Az ügyészség indítványára a rendőrség is lépéseket tett. Zaklatás bűntette miatt az elkövetőt hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. 

Verdi operájának négyperces áriáját, melyet a hangszórók sípolása kísér, tíz másodperces szünetekkel kell minden nap, 6:00-tól 22:00 óráig, megszakítás nélkül hallgatniuk az utca lakóinak. Az utca egyik házának tulajdonosa így próbál bosszút állni a szomszédjain azért, mert azok kutyájának ugatása zavarta őt a munkájában. 

Változik a forgalmi rend Párkányban

2018. április 3. 18:10

Változik a forgalmi rend Párkányban

„Aláírásokat gyűjtöttünk ellene, tüntettünk a városháza előtt, és többször is feljelentést tettünk az ügyben. A szomszédasszony azonban soha nem sértette meg az éjszakai nyugalmat és nem is lépte túl a megengedett zajszintet. A házban generátor is van áramszünet esetére, és minden szükséges díj ki van fizetve a Szlovák Szerzői Jogvédő Szövetségnek. Nem tudunk vele mit kezdeni” – panaszkodtak az utca lakói. 

A város polgármesterének előzetes intézkedésével megtiltották a lakosok zenei művekkel való zaklatását. Ezt követően két év, három hónapig a „zenélő ház” elhallgatott. Nothart Éva azonban bírósági úton megtámadta az indítványt. A polgármester indítványát a járási és a kerületi bíróság is jóváhagyta. A döntés mégsem volt jogerős, mert Nothart fellebbezett ellene. Így múlt év szeptemberében a Kossuth utcán újra felzendült a La Traviata.

A csaknem húsz éve tartó ügy végére a Legfelsőbb Bíróság tette ki a pontot, amely ellen nincs helye a fellebbezésnek. A polgármester intézkedésének a megsértéséért 1700 euróig terjedő pénzbírságot lehet kiszabni. „Nem bírságolni akarunk, hanem a döntést akarjuk érvényre juttatni. Sokféle lehetőségünk van, amelyeket most nem szeretnék pontosítani” – közölte Szabó. 

Önnek ajánljuk
A párkányi régióban is előretörtek Kotlebáék

Feledésbe merült, hogy Kotleba le akarta dönteni a Kossuth-szobrot?

A madárinfluenza új altípusát találták csirkékben Kínában

Megéri a hazai baromfit vásárolni

Szenc

Szenc városa fizetőssé teszi a parkolást a vasútállomáson

Smer

13. nyugdíj és családi pótlék – ezt ígéri a Smer választási programja

Huncík Kata

Kanadán és Indián át vissza Dunaszerdahelyre

Komárom

Új lemezzel jelentkezik idén a komáromi Aylen's Fall együttes

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.