Egy „szóviadal” kulisszái mögött

Irodalmi matiné ĺgy már mindjárt más: a jóisten tudtunkra adta, hogy jelen van, Koncsol László pedig nem hiába volt egykoron tüzérparancsnok. Meg se rezzent.

A megnyitó másik feledhetetlen pillanata az volt, amikor a házigazda Rimaszombat szlovákként számon tartott polgármestere láthatóan trémásan, reszketve mint a nyárfalevél, ám ékes magyarsággal köszöntötte az egybegyűlteket, sőt még Tompa Mihálytól is idézett pár sort a gondosan széthajtogatott papírosról. Ha képletesen akarnék fogalmazni, most az jönne, hogy az egész szervezésre ez a hatalmas igyekezet volt jellemző, ami immár negyedik éve kísérhető figyelemmel Rimaszombatban, azóta, hogy új csapat jelent meg a helyi Csemadok élén. Egyébként a tizenkettedik országos viadal zajlott le Batyiban a hétvégén. El sem hiszem, olyan élénken él emlékezetemben az „első”, amikor a helyiek azt ünnepelték, hogy lám, sikerült elrabolniuk a nagy eseményt Komáromtól, lám, egy ilyen isten háta mögötti helyen is szervezhetnek országos magyar rendezvényt. És mivel Gömörben a fű is lassabban zöldül, mint „nyugaton”, idő kellett ahhoz is, hogy a szavalóverseny valódi otthonra leljen e kies tájon. Mára azonban kimondhatjuk: sikerült. Csúszások, kaotikus pillanatok, apró megrekedések vannak ugyan, ám egy kis mosollyal és türelemmel átvészelhetőek a holtpontok, amúgy meg igaz a régi mondás: a győztesek mindennel elégedettek, a gyengébben szereplők mindenért morognak.

ZSŰRITAGKÉNT TÁVOLABBRÓL

Mivel a zsűritagoknak hagyományosan kedvükre van téve Rimaszombatban, nehéz visszavedlenem a riporteri szerepkörbe. Fogalmam sincs például arról, mit ettek a kollégiumi étkezdében a versenyzők és kísérőik, mivel én abban, azokban az órákban hibátlan házi káposztalevest lapátoltam magamba a „zsűriszobában”. Azt sem tudom, kemény avagy puha volt-e a kollégiumi ágy. És mivel az embernek a szabad napján kisebb az információéhsége, mint egyébként, nem is kérdezősködtem a fenti attribútumok felől. Látószögem emiatt kissé emelkedett, ám a felülnézettől azért remélem messze van. Péntek éjjel például magam is igyekeztem jól szórakozni a fesztiválklubként emlegetett sötét ebédlőben, ahol nemhogy büfé, de még csak egy vízcsap sem volt. A színpadon egy dídzsé Eddát nyomatott, a homályban négy-öt ember rázta magát, mit mondjak: gyorsan hazamenekültem. Később tudtam meg, hogy a kollégium emeleti folyosóján spontán gitározás vette kezdetét, a fiatalság önmagát szórakoztatta, hiába, ezek a mai tinik bárhol tudnak bulizni. Másnapra aztán lett egy szedett-vedett büfé a „klubban”, ám akkor már hiába igyekeztek odacsalni a nagyérdeműt. Kedves szervezők, a dolognak ezt a részét jövőre érdemes lenne jobban átgondolni!

RENDEZVÉNYI KĺSÉRET

Schubert Éva színművésznő, díszvendég, zsűritagDömötör Ede felvételei A kísérőrendezvényekkel amúgy minden a legnagyobb rendben volt. Lám, nem kellenek nekünk budapesti hakniművészek, el tudjuk mi szórakoztatni magunkat, jutott eszembe a gálán, amikor számba vettem a három nap alatt látottakat. Az első estén a Kicsi Hang duó ragasztott minket székeinkhez. 2000-ben ők nyerték a megzenésített vers kategóriát, azóta már önálló CD-jük van, és egy-egy dalon belül annyi ötletük, mint másoknak fél óra alatt sem. Elég az hozzá, hogy a nagyérdemű állva tapsolt a végén, a művészek pedig meghatottságukban alig tudtak ráadást adni. Bárdos Ágnes zenés gyerekműsora is nagy siker aratott a helyi lurkók között, bár a versenyzők lecsúsztak róla, hiszen épp akkor szerepeltek. A hangzóanyagot gondolom sokan ismerik, le is íratott már róla szinte minden, ami lényeges. Jó, hogy a rimaszombati közönség is megismerhette ezeket a csupa szív dalokat. Még jobb ötlet volt a komáromi Gimisz színpadot két alkalommal is műsorba iktatni, hiszen aki délután nem jutott el a „padlásra”, péntek este lehetősége nyílt rá. Ezek a dalok szinte „webberi” magaslatokban szárnyalnak, a koreográfián nem volt mit elrontani, egy-két főszereplőt pedig olyan hanggal áldotta meg a teremtő, hogy öröm volt hallgatni. (E sorok írója, aki tizenkét évvel ezelőtt álmélkodta végig a vígszínházi előadást, néha-néha bizony könnyeivel küszködött ezen a péntek estén. De csitt!) Kis Péntek József aztán aznap éjjel olyasmit mondott, hogy ha végigmegy a komáromi főutcán, legalább húsz fiatal köszönti őt lelkesen, és ha csak ennyi marad neki az egészből, már megérte. Nos, ehhez valóban nincs mit hozzátenni!

Létezik Rimaszombatban egy PLIKK nevű tömörülés. Ez Pósa Lajos nevét takarja, az ő szellemiségét ápolandó szerveznek irodalmi műsorokat lelkes helyiek. Mivel csak tavaly hallottam saját fülemmel produkciójukat, és azóta akár fejlődhettek is, nem lenne fair dolog itt és most méltatni a megzenésített és elharsogott versek műfajában született új termésüket. Legyen elég annyi, hogy e műsornak is volt közönsége, állítólag nem is csekély. B. Kovács István muzeológus és művészettörténész rimaszombati idegenvezetését viszont több alkalommal végigélveztem már, ezért bizton állíthatom, hogy az idei is legalább olyan magas színvonalú volt, mint általában. Gömörország fővárosában van bőven látni való, csak az a kár, hogy a kísérőrendezvények néha kérlelhetetlenül fedik egymást.

A ZENE SZÁRNYAKAT AD

A verseny szakmai elemzését másoknak engedem át, lévén, hogy zsűritagként voltam jelen, így nem lenne tisztességes leírni ugyanazt, amit az értékeléskor elmondtam. Annyi azonban ide kívánkozik, hogy örül a lelkem a hatodik kategória iránti érdeklődést látva. Soha ennyi megzenésített vers nem hangzott még el Rimaszombatban. Öszszesen 12 együttes és szólista jutott be a döntőbe, voltak olyan bátor igricek is, akik saját szövegüket zenésítették meg. Ahogy a zenész-zsűri elnöke, Papp Sándor mondta: meglehet, hogy idővel önálló verseny születik majd ebből a kategóriából, hiszen sem a szólisták és a zenekarok, sem pedig a költők és a sima megzenésítők nem értékelhetőek egy kalap alatt. Nyolc-tíz éve már kísérleteztek Rimaszombatban hatodik kategória indításával, ez a szám akkor az saját alkotásokat szavaló versenyzőket takarta, ám a próbálkozás hamvába holt, mert a fiatal költők többsége nem első osztályú szavaló is egyben. A zene azonban szárnyakat ad, sokkal többen éreznek bátorságot az énekhez és a gitározáshoz, mint a natúr szövegmondáshoz. És ezt bizony ki kell használni.

GÁLA UTÁNI FINTORGÁS

A zsűri munka közben. Bárdos Ágnes, Mihályi Molnár László, Kiss Péntek József, Kozsár Zsuzsanna és Schönfeld Mária. Ugorjunk egy nagyot, teremjünk azon nyomban a zárógálán, ahol a Szlovákiai Magyar Tanítók Énekkara szolgáltatta a kultúrműsort, ám ahol szinte mindenki a győztesek produkcióira volt kíváncsi, akárcsak a műkorcsolyagálákon. Nos, a végén sokan fintorogtak, olyasmiket mondogatva, hogy „ez a lányka ezzel a szöveggel hogyan lehet országos első?” Nos, idén sok múlott a stratégián és a taktikán, hiszen két szöveggel kellett indulniuk a versenyzőknek, méghozzá egy magyarországi és egy határon túli szerző szövegével. Aki fittyet hányt a versenykiírásra, bizony jól megszívta: a zsűri egy-két esetben érmes helyezést is elvett a hanyag versenyzőktől. ĺgérem, utoljára írom le a zsűri szót, de el kell oszlatnom egy tévhitet: a bírálóknak fogalmuk sem volt, honnan jött egy-egy versenyző, azaz szinte lehetetlen volt előnybe részesíteniük a nyugat-szlovákiai szavalókat a keletiekkel szemben. Az, hogy a legtöbb kategóriában mégis „nyugatiak” vitték el a pálmát, egyedül a felkészítő tanárok és a jól felkészült versenyzők érdeme.

ÁGASKODUNK A KÜSZÖBÖN

Végül említsük meg a fesztivál napilapját, a mindig friss és jól értesült RIKKANCS-ot, amelyről szinte valamennyi résztvevő pozitív véleménynyel volt. Bizony nagyot fordult a világ tizenkét év alatt, a hajdani egy szál mechanikus írógép helyett ma már computerek, digitális fényképezőgép, mobiltelefonok és saját szerkesztőségi szoba áll a tudósítók rendelkezésére, akik elődeikkel ellentétben talán még pénzt is kaptak munkájukért. Kár, hogy az ünnepi gála legemlékezetesebb mondata objektív okokból nem kerülhetett bele a fesztiválújságba, hogy tudniillik: „Jövő ilyenkor már ott ágaskodunk az Európai Unió küszöbén.” Csak jólneveltségem tart vissza attól, hogy eláruljam, melyik szónok szájából hangzott el ez a feledhetetlen aranyköpés.