Fico: A bátorság és a szuverenitás az állampolgárok érdekeit szolgálja

Robert Fico

A szlovák szuverenitási nyilatkozat évfordulója üzenetének annak kellene lennie Robert Fico (Smer) kormányfő szerint, hogy a bátorság, a szuverenitás, a saját nézetek és a szlovák nemzetállami érdekek megvédése kifizetődik, és Szlovákia állampolgárainak érdekeit szolgálja, akik 1992-ben saját államot akartak. A kormányfő ezt a közösségi hálón közzétett videofelvételen mondta.

Fico köszönetet mondott Ján Podmanickýnak, a Smer képviselőjének, Óbeszterce polgármesterének az önrendelkezési ünnepség megszervezéséért. „1992. július 17-én 27 éves gyakornok voltam a parlamentben, ennek ellenére világos volt számomra, hogy a deklaráció elengedhetetlen az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttéhez” – mondta a kormányfő. Kifogásolta, hogy a média nem számolt be kellőképpen az évfordulóról.

Azt is felidézte, 1992-ben aggódott, hogy 1993. január 1-je után az önálló Szlovákia képes lesz-e talpon maradni. „Ma is joggal aggódunk a szuverenitásunkért, hogy ebben az elvadult világban, amelyben nem fogadják el az eltérő véleményeket, mennyire leszünk képesek megvalósítani a szuverén szlovák külpolitikát és érvényesíteni nemzetállami érdekeinket” – folytatta Fico.

A kormányfő hozzátette, Szlovákiának nem szabad félnie megnyitni a párbeszédet nemcsak Kínával, hanem Oroszországgal is. Elmondta, június második felében Kínába kellett volna látogatnia. „Nagyon megörültem a Kínai fél segítőkészségének, mivel szinte azonnal megjelölt egy másik időpontot a látogatásra” – zárta a kormányfő.

32 évvel ezelőtt született meg a Szlovák Köztársaság szuverenitási nyilatkozata, 1992. július 17-én fogadta el az akkori szlovák nemzeti tanács, abban az időszakban, amikor már zajlottak a tárgyalások a cseh és a szlovák politikai vezetés között a két nemzet további kapcsolatának rendezéséről. Július 17-e emléknap Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?