Tragikus közlekedési baleset történt szerdán hajnalban a galgóci (Hlohovec) járásbeli Sziládon (Siladice).
BRUTÁLIS: Bedrogozott sofőr gázolt halálra autójával egy úton fekvő férfit

A rendőrség éjfél tájékán kapott értesítést a segélyhívó diszpécserén keresztül arról, hogy egy sofőr bejelentése szerint a Szilád és Súr (Šúrovce) között húzódó út aszfaltján egy férfi fekszik.
A helyszínre perceken belül járőröket küldtek, mindeközben egy másik sofőr azzal kapcsolatban értesítette a hatóságokat, hogy autójával elgázolt egy embert. Miután kiértek a rendőrök, az elgázolt személy életét már nem tudták megmenteni.
A gépkocsit vezető 31 éves férfit megfújatták, az alkoholszonda azonban nem jelzett. Drogtesztet is végeztek rajta, amely során amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatták ki, ezért későbbi vérvételre kötelezték, amelybe beleegyezett. A helyszínre kihívott mentőorvos is megerősítette, hogy a férfi kábítószer-használat jeleit mutatja.
A sofőr jogosítványát elvették, és gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt büntetőeljárást indítottak ellene.
Az elhunyt férfi személyazonosságának kiderítése még folyamatban van, mivel egyetlen olyan okirat és tárgy sem volt nála, amelyek alapján ezt végre tudták volna hajtani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.