Kassa. A kézbesítés legősibb módját igyekszik megismertetni a kassai polgárokkal a Póni Expressz nevű kezdeményezés, amely vasárnap indult a Hernád partján, a város legnagyobb kerülete, a téhányi lakótelep szomszédságában.
Egy lóerős postahivatal
Kassa. A kézbesítés legősibb módját igyekszik megismertetni a kassai polgárokkal a Póni Expressz nevű kezdeményezés, amely vasárnap indult a Hernád partján, a város legnagyobb kerülete, a téhányi lakótelep szomszédságában. A „lóposta” működtetői garantálják, hogy a náluk feladott levelek kilenc napon belül eljutnak a címzetthez, méghozzá nem csak Szlovákia területére. Németországba, Csehországba és Lengyelországba is szállítanak küldeményeket a pacik, természetesen csak abban az esetben, ha a leveleket pontosan címezték meg, s nem hiányzik róluk az irányítószám és a bélyeg sem. A kassai Western klub akciója e hét péntekéig tart, a vasárnap délutáni „postanyitást” lovas bemutatók és vadnyugati show is tarkította – a legkisebbek legnagyobb örömére.
Vass Rudolf fő szervező elmondta, hogy a kassai klub része egy nemzetközi hálózatnak, és a lósport, illetve a történelem iránt érdeklődők a posta egykori és jelenlegi működéséről is pontos tájékoztatást kaphatnak a helyszínen. Elöljáróban annyit árult el, hogy a négy országban zajló akció 2400 kilométeres területet foglal magába. A Hernád partján található speciális postaládát augusztus 15-én ürítik ki a lovas futárok, akik az első nap tapasztalatai alapján jelentős érdeklődésre számítanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.